Tízezer.

Az MTI birtokába jutott dokumentum szerint a kormány a mostani 38 ezerről 10 ezerre csökkentheti a tandíjmentes felsőoktatási helyek számát. Az illetékesek szerdán tárgyalnak a tervről.

Ha tényleg ez a nemzeti ügyek kormánya, s ezt a projektet végrehajtja, akkor megerősíti korábbi állásfoglalását, amely szerint az oktatás nem nemzeti ügy. Ellentétben például a futballal vagy a Közgéppel.

A kétharmados hatalom, amely azt hazudta, hogy nem lesz tandíj, lényeges céljának tekinti a társadalmi mobilitás felszámolását. Nem lehet elégszer elmondani, hogy az értelmiség átörökíti pozícióit, azaz eddig is kurva nehéz volt haladni. Most meg már lassan lehetetlen. Közgazdászt, jogászt nem képeznek állami forinton, s ha minden összejön szépen, akkor hamarosan tényleg csak a gazdagok, a tehetősek, a felső középosztály tagjainak gyermekeit fogadja be ingyen felsőoktatás.

Ha kell, ezerötszázszor leírom: az érettségi napjáig nem lehet ledolgozni azt a kulturális hátrányt, amelyet örökül kapnak a szegény srácok. Ha a szülők nem beszélnek angolul, nem közéleti lapot olvasnak reggelente, nincs legalább néhány száz kötetes könyvtár a dolgozószobában, mert még külön szoba sincs, nem lehet utolérni a szerencsésebbeket. A tízezerbe pedig csak ők férnek be.

Persze akadnak iszonyú tehetséges kölykök, akik akkor is megnyerik a százméteres futóversenyt, ha az ellenfél hetven méter fórral indul. És eddig is szar volt a helyzet, de elég volt 10.20-as futónak lenni, most meg Usain Boltnak vagy Yohan Blake-nek kell születni.

Nyilván lehet még hitelekről magyarázni, ájfónos, ejtőernyős Minden ideköt című kabaréjeleneteket forgatni, de ennél otrombább módon komplett társadalmi rétegek előtt lezárni a felemelkedés útját szinte lehetetlen.

Ez a kormány lényegében bejelentette: akinek az apja szalagon melós, az legyen a szalagon melós. Esetleg futballista. Csakhogy ezzel nem csupán a srác életét teszi értelmetlenné, hanem a melósét is.

Mert ő nem azért dolgozik, hogy a kocsmában dorbézoljon, s Muse-koncerten csápoljon, hanem hogy a gyerekének könnyebb legyen. Ezért küldi tanulni. Mert ha diplomát szerzett, könnyebben helyezkedett el, s többet keresett. És még mindig távol maradt a külföldi nyaralás, a csajának a Londonba repítése, meg a Cuba Libre. De kevésbé voltak nehezek a mindennapok, mint az apjának és az anyjának.

Ja. Fuldoklunk a nyálban, mi? Mert ez nyilván egy Coelho-regény kivonata, s nem a szomorú valóság. Csak akkor magyarázza már el valaki, hogy miként lehet amolyan férfiasan, szabadon, viccesen leírni, hogy a kormány mindenkit beletapos a mocsárba, aki izomból erőlködik, hogy legalább a feje kilógjon.

Mindegy, aki nem akarja, úgysem érti. A lényeg az: például ezért kell elmenni regisztrálni. Aztán ha bukfencet kérnek majd az ikszelés lehetőségéért, akkor bukfencezni. Ha dekázni medicinlabdával, akkor dekázni.

Ezzel a tízezerrel sokat tesznek majd a regisztrációért.

Akad ugyanis valami, amin ezer Habony Árpád sem tud változtatni: az igazságosságot és az igazságtalanságot mindig meg lehet majd különböztetni.