A kutatás megerősítette, hogy azoknál a legkisebb a szegénységi kockázat, akiknek a családjában mindkét szülő jelen volt. Azok között, akik egyszülős családban nőttek fel, felnőttként 15 százalék a szegények aránya, míg azoknál, akiket nagyszülők vagy rokonok neveltek fel, közel 21 százalék. Legrosszabb helyzetben felnőttként is azok vannak, akik intézetben nevelkedtek, több mint harmaduk szegénységben él.

A felnőttkori szegénység azzal is összefügg, hogy kinek hány testvére van. Akik egykeként nőttek fel vagy csak egy testvérük van, azok körülbelül tíz százaléka él szegénységben, a háromgyerekes családokban felnőtteknél ez az arány már 15 százalékos, négy vagy több gyerek esetén pedig több mint 30 százalékos.

Az is kiderült, hogy a szülők iskolai végzettségének legalább ekkora hatása van gyerekeik felnőttkori szegénységi kockázatára. Az írástudatlan szülők gyerekeinek harmada felnőttként szegénységben él, az alapfokú végzettségű szülők esetében 16 százalék ez az arány. Ezzel szemben, ha valakinek közép- vagy felsőfokú végzettségű szülei vannak, az átlagosnál kisebb eséllyel lesz belőle szegény felnőtt.

Ami a szülők foglalkozását illeti, az apák szakmája jobban befolyásolja gyerekeik sorsát, mint az anyáké. A magas társadalmi pozíciójú apák nagyobb védettséget, az alacsony pozíciójúak pedig nagyobb szegénységi kockázatot jelentenek. A vezető, értelmiségi apák gyerekeinek mindössze 4,7 százaléka él szegénységben felnőttként, vezető beosztású anyák esetén ez az arány 5,4 százalék. Ezzel szemben a szakmunkás apák gyerekeinek 11, a betanított munkás apák gyerekeinek 19, a segédmunkás apák gyerekeinek pedig közel 28 százaléka szegény.

– Az iskolai végzettség szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, elsősorban azok tudtak felfelé mozdulni, akiknek sikerült magasabb végzettséget szerezni – mondja Huszár Ákos, a kutatás egyik készítője.

A fenti eredmények alapja egy objektív szegénységi mutató volt, de a kutatók rákérdeztek az anyagi helyzet szubjektív megítélésére is, vagyis hogy ki mennyire érezte magát szegénynek gyerekkorában és most. Visszatekintve a megkérdezettek körülbelül 35 százaléka azt mondta, hogy annak idején viszonylag könnyen tudták fedezni a szükségleteiket, ugyanezt jelen időben csak tíz százalékuk állította. A válaszadók húsz százaléka emlékezett úgy, hogy nagyobb nehézségek között éltek, viszont a megkérdezettek fele állította, hogy most nagy nehézséggel tudja csak fedezni napi szükségleteit.

– Erre számos magyarázat lehet, egyrészt az, hogy válságidőszakot élünk, amikor a többség nehezebbnek érzi a helyzetét, másrészt hogy visszatekintve hajlamosak vagyunk szebbnek látni a dolgokat. És természetesen azt se zárjuk ki, hogy azért válaszoltak így, mert valóban rosszabbul élnek most, mint gyermekkorukban – teszi hozzá.

Ami a társadalmi helyzet öröklődését illeti, a vizsgált kör hetven százaléka kilépett édesapja foglalkozási csoportjából, felfelé mozdult kétharmaduk, lefelé egyharmaduk. Ez örömteli fejlemény is lehetne, de a kutatók figyelmeztetnek: a változások túlnyomó többsége strukturális okokra vezethetők vissza. A vizsgált személyek nagy része azért mozdult el apja foglalkozási csoportjából, mert a csoport nagysága – például a betanított munkások vagy a szakmunkások köre – csökkent. Az is kiderült, hogy a társadalmi pozíció átörökítése leginkább a vezető, értelmiségi szülőknek sikerült, az e csoportba tartozó apák gyerekeinek több mint fele felnőttként szintén ide tartozik.

– A vizsgálat alapján nem tudunk határozott válasz adni arra, hogy Magyarországon a származás vagy az egyéni teljesítmény befolyásolja-e jobban a boldogulást. Arra azonban rámutat, hogy a szülők társadalmi pozíciója erősen összefügg gyermekeik életkörülményeivel, s hogy az örökölt hátrányos helyzet leküzdésének legfontosabb eszköze a tanulás lehet – összegez Huszár Ákos.