kejo | 2009. március 23. | 15:07:07
ÉBRESZTŐŐŐ EMBEREK!
Gyurcsány Ferenc lemondott. És? Megnéztem a parlamenti közvetítést...no ezt a szélhámosságot!
- Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint GyurcsányFerenc megbukott, csak éppen nem mondott le, lehetőséget adva a választóknak, hogy eldönthessék, kik alakítsanak új kormányt.
- Fodor Gábor SZDSZ-elnök azt javasolta, inkább érezzék át a pillanat jelentőségét. Gyurcsány Ferenc felelős és helyes döntést hozott, mely véget vethet a politikai agóniának. Arra kérte a Fideszt, ne nyújtsák be a parlament feloszlatását kezdeményező javaslatukat.
- Lendvai Ildikó frakcióvezető a Fidesz reakcióját bírálva azt mondta, aki rendkívüli helyzetben csak a régi szöveget tudja mondani, az nem alkalmas a rendkívüli helyzet megoldására. Önöknek nem Gyurcsány Ferenccel van bajuk, hanem az összefogással.
Ízlelgessük egy kicsit az elhangzottakat:
A Fidesz ugyebár előre hozott választásokat akar:
1. Ezt lehet a tenni akarás jele. Ők igenis kirángatják az országot a gödörből. Valószínüsíthetően megnyernék a választásokat, és az ő kormányzásukkal akarnak egy új irányba kezdeni.
2. A hatalom megszerzése a cél, önös érdekekből.
Az Szdsz nem támogatja a parlament feloszlatását:
1. Gazdaságilag a jelenlegi válság közepette nem tenne jót egy előrehozott választás. Meg akarják szüntetni a politikai mélyrepülést, kilábalhassunk a válságból.
2. Bent akarnak maradni a parlamentben önös érdekből.
Az Mszp most már az összefogásról beszél, új kormány alakításáról közös erővel:
1. Teljes körű összefogást akarnak az ország érdekében. Pártállástól függetlenül akarnak cselekedni, hogy az ország túlélje a gazdasági- politikai mélyrepülést.
2. A hatalomban akarnak maradni önös érdekből.
Milyen érdekes, hogy mindhárom politikai erőnél felmerül a hatalom, a "húsos fazék". Én az új választások mellet vagyok. Miért? Mert tisztelt politikusaink elfeledkeztek egy apróságról. Sokan leírták már, hogy ilyen esetekben a népnek kellene választani, de még sehol nem hallottam azt a fontos tényezőt, miszerint: mi van azokkal az emberekkel akiknek nem az Mszp-ből, nem az Szdsz-ből és nem a Fidesz-Kdnp-ből van elegük, hanem a teljes parlamenti rétegből. Mindől. Egytől egyig. Elnézést, de az ő véleményük nem számít? Sokszor hangoztattam, hogy választási csalásnak tartom, mikor a kampányidőszak alatt csupán az ismert nagyobb pártokról beszél a média. Nos ez is hasonló. Új választások pontosan azért kellenek, hogy az emberek és az ő véleményük képviselve legyen!!!
Mellesleg megint előhúzták az antiszemita, rasszista nevű kártyát. Féljen a nemzet minden mástól, minden újtól. Nehogy esetleg egy nemzeti párt, egy nemzeti érzelmű ember bekerüljön a parlamentbe!
Szóval kulcsszó lett a hatalom. Most. A jelenlegi helyzetünkben. Gazdasági válság, politikai válság, rendőri "diktatúra", rasszizmus, antiszemitizmus, liberalizmus, kommunizmus....mindenről szó esett, csupán egyről nem! A nemzetről!!!
Ezt talán a legjobban bizonyítja, Semjén Zsolt felszólalásának utolsó két szava, melyet már nem lehetett hallani...
"DÖNTSÖN A NÉP!!!!"
NETEGEZZ | 2009. március 23. | 14:44:20
Az elmúlt években, az MSZP különféle fórumai, - elnökség, választmány, kongresszus – szinte minden alkalommal, konkrétumok és megkötések nélkül adott további felhatalmazást Gyurcsány Ferenc részére. Az MSZP kongresszusa, most is ezt tette. Ezzel végleg bebizonyítja alkalmatlanságát arra, hogy az ország egyik vezető pártja legyen, és ezzel folytatja útját a totális vereség felé.
Ez egy természetes folyamat, mert az MSZP léte a XXI. század Európájában, anakronizmus, és a pártállam megszűnése után, egy tisztességes polgári demokrácia megteremtésére teljesen alkalmatlan. Az MSZP a pártállami múlt szellemiségét tartja fenn, a társadalomban, hatalomgyakorlásban és gazdaságpolitikában is, annak ellenére, hogy a tulajdonviszonyok megváltoztak.
Az MSZP (SZDSZ) kormány silány gazdaságpolitikája és a közpénzek gátlástalan megkárosításának eltűrése mellett, továbbélésüket a mértéktelen hitelfelvétellel biztosították, és folyamatosa félrevezették a magyar társadalmat. Az eredmény mára már egyértelmű. Az utódpártnak, elődpártjához hasonló módon, sikerült Magyarországot másodszor is tönkretenni.
Az MSZP társadalmi hatása, olyan mértékben retrográd, hogy csak annak bukása után, lesz lehetőség jelentős változásra.
A társadalmat most már naponta elérő gazdasági sokkhatások, a választópolgárok túlnyomó többségénél kedvező irányú változásokat eredményeznek. Ezzel remélhetőleg lehetővé válik, - a „rendszerváltozás”-t követően elmaradt - európai színvonalon működő magyar polgári társadalom kiépítése.
nimzo | 2009. március 23. | 13:31:39
A baj ott kezdődik; úgy megy, hogy marad. Pedig eltűnhetne ez az országromboló, ötletelő ámokfutó. Azt a sok sok dollármilliárdot, amivel az eladósodásunkat növelte, azt úgyis nekünk és unokáinknak kell kifizetni. Ezért még ők is átkozni fogják.
ztboy | 2009. március 23. | 11:47:44
Realista44 | 2009. március 22. | 11:54:22
Jó kérdés.....
mumus_3 | 2009. március 22. | 21:34:30
asszonnya a gy.f.öszödön:hazuttunk a nepnek.ejjel nappal este reggel.asszonnya az viki kiraly,ez a gy.f. hazudott a nepnek minden napszakban.asszt kerdem en,mit hazudott,azt hogy hazudott?sirtok ti meg erte,de az a baj hogy csak utana.(helyesirasi hibak szandekosak voltak)
csika7 | 2009. március 22. | 16:41:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
csika7 | 2009. március 22. | 15:53:03
Moderálási alapelvek- komment törölve -
csika7 | 2009. március 22. | 15:46:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lajtorja | 2009. március 22. | 13:00:50
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Realista44 | 2009. március 22. | 11:54:22
Persze az ellenzéknek be kellene tudni bizonyitania, hogy Mo többségének jobb lesz, ha az ellenzék fog kormányozni. Most ez nyilvánvaló?
Realista44 | 2009. március 22. | 11:52:27
Szerintem pedig Mo egyik meghatározó problémája, hogy az ellenzék tulságosan gátlásos. Egy Meciar, Fico tipusu ellenzékkel Gy.F.-t már rég elfelejtettük volna! Most is csak gátlásoskodik ez a lusta tehetetlen ellenzék, nem lép sem a törvényhozásban, sem az utcán, mint pl. Izlandon tette.
nova | 2009. március 22. | 11:37:01
A kommenteket olvasva, és a hazai eseményeket figyelve nem bírok szótlan maradni. Nem feladatom megvédeni Gyurcsány Ferencet, de a következőket gondolom:
Az „Őszödi Beszéd”, amelyhez Gyurcsány Ferenc szavahihetőségének megkérdőjelezését kapcsolták és kapcsolják, a magyar politikában valaha elhangzott leghitelesebb, legőszintébb és egyben az ország helyzete miatti valódi elkeseredésből fakadó, legindulatosabb megnyilatkozás. Magyarországot minősíti, hogy e „Beszéd” nem a miniszterelnököt és szándékát hitelesítette, hanem az ellenoldal „vezérét”, és alapot adott utcai zavargások, és szélsőséges indulatok elszabadulására.
Gyurcsány Ferenchez hasonló kvalitású miniszterelnöke rég volt Magyarországnak.
A reformok megvalósítása során, sok esetben szükségszerűen létrejövő hibák, nem a miniszterelnök, hanem minden politikai párt KÖZÖS felelőssége. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, nem vezér. Tehát az egyszemélyi felelősség, a „gyurcsány a hibás” megközelítés, hibás.
Az SZDSZ dicstelen és gyomorforgató szerepet játszott Gyurcsány Ferenc „eltávolításában” és máig úgy tesz, mintha a reform-elképzelések, és azok kivitelezése SZDSZ-független lenne. Talán nem számol azzal, hogy jelen hozzáállás szavazótáborának jelentős elvesztését eredményezi. Gyurcsány Ferenc kudarca nem belőle magából, hanem pártjából, az SZDSZ-ből, egy teljesen gátlástalan ellenzéki párt tevékenységéből, Magyarország elmaradottságából és zsákutcás történelméből fakad.
Realista44 | 2009. március 22. | 11:30:34
Moderálási alapelvek- moderált komment -
4. Ftlk:
- z nkrmnyzt sklk nvls-tnts sznvnlnk ngr gttk sznvnlr vl lslyszts;
- szkmkr vl flkszts m mnkr krslt strktrnk vl nm mgflls: pl. hny vrgktr vn mg szksg? Mvl zt tmgtj mnkgy kzpnt.
- pnzgy szkmk lmrtzls bcsp htl-bztsts gynkk.
- rdkls, szlssgs szc-lbs md gyzks gyskdst, rpcskdst mgtrts mntknt sglmzs;
- mrl, vlls kktts mndn ktts prgrmbl - Mgyr Blnt rdklsn szlssgs nrchst ktts prgrmj. ztn tgrnyttt szmml csdlkznk, h pfzzk pdggskt. Én mgyr blntkt pfzttnm mg zkkl cgny szlkkl, kkkl lhtttk, hgy mjd gy tdnk gyrmkk z ltbn rvnysln.
Realista44 | 2009. március 22. | 11:20:04
3. Idősek:
-a kórházbezárás, az egészségügy fizetőssététele a halálukat előrehozó akció?
- a magánnyugdijpénztárakba való bekényszerités a pénzük elrablása?
- a közüzemi dijak mohó, arcátlan, indokolatlan folyamatos emelése és a járulék jellegü const. fenntartási dijak bevezetése az idösek lakhatásának ellehetetlenitését szolgálják.
Realista44 | 2009. március 22. | 11:14:38
2. Ipar:
- a magyar vállalkozásokat aránytalanul nagyobb adó-járulék terhekre kötelezték, mint a sáska módjára idetelepült külföldieket, akik 5 évig mentesek a társasági adó stb alól.
-a külföldiekkel szemben nem érvényesitik sem a munkavállalási engedélyezési, sem a biztonsági, sem a minőségbiztositási jogszabályok rendelkezéseit. Pl. kérdezze már meg valaki, hogy a pénzintézetekben dolgozó külföldiek közül hánynak van munkavállalási engedélye? El tudja valaki is képzelni, hogy egy angol bankban egy magyar állampolgár munkavállalási engedély nélkül dolgozhatna?
- a magyar patinás világszinvonalu ipart felszámolták, ezáltal megszünt a magyar munkásoösztály, szakszervezet. Ezt az ötletet Margarat Thatchertől lopták. Ebbe Nagy-Britania is becsődölt
irriga | 2009. március 22. | 11:04:41
orik | 2009. március 22. | 10:49:51
Biztos, hogy Bogár?
És nem Tetü?
irriga | 2009. március 22. | 11:03:29
Realista44 | 2009. március 22. | 10:47:43
Szerinted a fidesz vezérkara nem számol?
Hogy mennyi 2010-ig a 2 milliárd kölcsön kamata ..
Realista44 | 2009. március 22. | 11:02:48
Nézzük meg, hogy eddig hogyan facsarta a szélsőséges, radikális szoci-libsi kormány Mo-t.
1. Vidék:
- az EU csatlakozáskor Dobrev Klára felelőségi körébe tartozó ellenőrzési-monitoring rendszer nem készült el, ennek következtében a magyar mezőgazdaság a Strukturális alapokból a földalapú és állatltszám alapú támogatások mindössze 30 %-át kapták meg;
- a fenti alapok vidékfejlesztési preferenciáira nem készitettek és nem adtak be az EU-nak programokat jóváhagyásra. Ennek Bajnai Gordon a felelőse.
- a magyar gazdák ennek következtében ellehetetlenültek, nem tudnak versenyezni a nyugati gazdákkal, akik a normativ támogatások 100%-át kapják;
- a cigány lakosságot - miután elsikkasztották az integrálásukra EU-tól felvett 130 milliárd HUF-t - ráuszitották a magyarokra. Odáig fajult ez a radikális szélsőséges szoci-libsi által irányitott gyülöletbeszéd és népirtásra uszitás, hogyha meggyilkolnak a cigányok valakit - akár cigányt, akár nem cigányt - rögtön jön az antirasszista kórus a magyarok ellen, a Magyar Gárda ellen /hány embert is itéltek el a MG tagok közül gyilkosságért és hányat a cigányok közül?/
- ne legyen illuziója senkinek, hogy ez a cigányok iráti szeretetből van. Csak a vidék termőföldjét, erdeit, legelőit akarják megszerezni!
irriga | 2009. március 22. | 11:01:55
Realista44 | 2009. március 22. | 10:38:09
Ha ha ha!
Rossz a neved.
orik | 2009. március 22. | 10:49:51
Szóval, vannak más elemzések is: pl Bogár professzor szerint:
"Pontos stratégia mentén történik minden, Gyurcsány már útjában áll azoknak a globális erőknek, amelyek a jelenleginél is nagyobb fokozatba akarják állítani az erőforrás-szivattyúkat – állítja Bogár László, aki szerint csak egy szemfényvesztő trükköt láthattunk. A professzor szerint a Reformszövetség programját akarják helyzetbe hozni, ebben a játékban Bokros Lajos is csak egy statiszta. Azonnal óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen, az előre hozott választások mellett – állítja Bogár."
Hát ...érdekes...
http://www.magyarnemzet.hu/portal/624377
Realista44 | 2009. március 22. | 10:47:43
A menetrend a következő: 2 héten belül semmi nem fog történni a Parlamentben. Amennyiben az ellenzék nyújt be bizalmatlansági szavazás iránti inditványt, azt a szoci-libsi-lantosos dávid simán leszavazza. Ezzel csak a Fidesz veszitene. A szoci-libsi-lantosos dávid káderek szépen "beágyazódtak az államaparátusba, pénzintézetekbe, erőszakszervezetekbe, igazságszolgáltatáaba. Naná, hogy nem akarják a pénzes állásaikat és befolyásukat elvesziteni. Az utolsó leheletükig fognak kapaszkodni, ha kell az ördöggel is cimborálva, hogy a mostani felállás még legalább egy évig fennmaradjon. Már mindegyikük kiszámolta a kockás papiron, hogy ezalatt az egy év alatt még mennyi pénzt tud "összehozni". Úgy ismerjük őket, hogy erről le tuidnának mondani?
Realista44 | 2009. március 22. | 10:38:09
Ne legyen illuzionk a Gy.F. beszólásával kapcsolatban. Nem mondott le! Azt mondta, hogy keressenek egy megfelelőbb miniszterelnököt. De neki és talpnyalóinak pont Gy.F. a legmegfelelőbb. Ez a radikális, szélsőséges "szocialista" vagyonhalmozó, a népet kizsigerelő pofátlan horda semmi mást nem akar, mint a választásokig fennmaradó időben a magyar állampolgárokról lenyúzni még egy-két-három bőrt, hogy legyen miből finanszirozni az új vitorlást az Adrián, az új luxusautót, az új csipke bugyit a szeretőjüknek.
Jégmadár | 2009. március 22. | 10:36:43
"Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges hangulatnak és az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya. Így ezt az akadályt én megszüntetem." - Jó Ég! Most ért oda az üzenet?! Ember! Eddig melyik adót nézted, Tokió3-at? És ki hozta az üzenetet, D.Klárika a fodrászatból? Persze lelépni is tudni kellene, de a tisztességre nevelés nem a KISZ feladata volt, nem is az mszmp-é... Mert ha így lett volna, nem egy újabb marionett figura következne utánad, nem az elvtelen megalkuvókból álló pártocskád újabb hatalmi vergődése döntené el ki következik utánad, hanem a NÉPAKARAT...
Persze ahhoz legalább tisztességgel le kellett volna tudni lépni, és nem eljátszani a hattyú halálát megint... de a tisztességre nevelés nem volt sem a kisz-nek, sem az mszmp-nek a feladata...
Te ehelyett inkább megint tetszelegsz magad előtt, és megpróbálsz átverni mindenkit. Akármilyen nagy gyakorlatod is van ebben, csak a bárgyú idióták hiszik el, hogy áldozatot hoztál a népért. Politikai alkudozásra kárhoztatod a NÉPET, aki valójában már rég igazi változások után kiállt! Ehelyett elvettél egy újabb évet egy ország Életéből... Köszönjük min'elnök úr, köszönjük "szakértői kormány".
irriga | 2009. március 22. | 09:24:56
bagoly | 2009. március 22. | 09:22:10
Látom ismered a Ctr+c-t.
irriga | 2009. március 22. | 09:24:14
regina | 2009. március 22. | 09:16:31
És aki dolgozott és adót fizetett, annak nem jár?
bagoly | 2009. március 22. | 09:22:10
Szégyenteljes és egyben jellemző erre az alattomos méregkeverőr, hogy továbbra is az ócska hatalmi játszmáival (és egyben az országgal) szórakozik. Keresi a saját kis kreatúráját, hogy továbbra is az államférfi szerepében tetszeleghessen.Na, persze a szálakat továbbra is ez a pitiáner szélhámos akarja mozgatni a háttérből. Miközben minden perc drága, ők most egyeztetnek, alkudoznak, keresgélnek, csak azért, hogy minél tovább hatalomban maradhassanak. Mindeközben tegnap az Államai Számvevőszék elnöke arról nyilatkozott, hogy a költségvetés napjai meg vannak számolva. De ti csak higgyetek, Sidney, walsz, irriga, hammada fleet és a többiek, gratulálok.
regina | 2009. március 22. | 09:16:31
bablencsének igaza van! Csak annak legyen szavazati joga aki dolgozik és adót fizet.
irriga | 2009. március 22. | 08:51:32
A válság menedzselése a kiadások csökkentésével jár.
Pl. önkormányzatok ...
Ezt a fidesz biztosan nem támogatja ..
irriga | 2009. március 22. | 08:45:53
gabriell | 2009. március 22. | 07:51:26
Nem hiszem, hogy itt Gyurcsány-Orbán konfliktusról van szó, előtte Medgyessy volt a fekete bárány.
Itt a hatalmon levők - Orbán konfliktus van.
Avagy: A diktatúra csak addig elfogadhatatlan, míg nem én vagyok a diktátor.
irriga | 2009. március 22. | 08:42:51
chazoo | 2009. március 21. | 23:03:02
A választások ideje ismert.
2010 április.
irriga | 2009. március 22. | 08:42:06
chili | 2009. március 21. | 20:52:02
Valamire bizton számíthatsz.
A több állam = több adó.
gabriell | 2009. március 22. | 07:59:07
T. chazao Magyarország döntött, ma Magyarországról O.V. akar dönteni. Ez Magyarország szerinted? OV. két éve azt miondta, hogy csak akkor tudja elfogadni a jelenlegi helyzetet, ha GY.F. lemond, lemondott igaz később, ma már az sem jó. Jobb lenne az, ha ma a fidesz letarolna mindent? Ez lenne Magyarország? Ma nem tehetjük meg, hogy fél évet várjunk, amíg a fidesz aktivisták átlátják a feladatokat. Ha olyan jól kormányoztak, akkor miért nem választották meg őket 2002-ben, pedig akkor mégcsak válság sem volt, sőt dübörgött a gazdaság. Orbán fél, mert fél hogy esetleg más politikai erő is az elkövetkezendő egy évben megerősödhet, és nem neki marad egyedül szinte királyságként a hatalom. Legyen szakértői kormányzás és majd egy év mulva szavazhatunk. Az ellenzék most megmutathatja magát, hogy mennyire konstruktív. Szóljon ő is bele abba, hogy ki legyen az a szakértő miniszterelnök, aki a válságot menedzseli, ehhez nem orbán jogászi tudása kell. Szóval Magyarország akkor is Magyarország, ha szakértő kormányfő lesz, és akkor is, ha új választások lesznek.
gabriell | 2009. március 22. | 07:51:26
Ha Gy.F. levonta a konzekvenciákat, akkor O.V-nak is illene a második vonalba visszahúzódnia, mert ami a két poltikus egymással való személyes rivalizálása okozott, abban mind a kettőnek felelőssége van. Jó lenne, ha mindkét személy nélkül lehetne az új változások elé nézni, és nem OV.-nak állni a dolgok élére, akinek nagy szerepe volt abban, személyes kudarcát verzte el minden alkalommal Gy-F-en, úgy hogy szerintem a többség, mi polgárok belőle sem kérnénk.
pixel | 2009. március 22. | 00:56:11
Végre...elmész...na most jöhet Viktorka és megmutathatja, hogy nem csak szájalni tud, hanem képes cselekedni...
Ennek Gyurcsánynak színésznek kellett volna lenni, annyira teátrális mikor lemond, hogy majdnem Oscar-t adtam volna neki.
bablencse | 2009. március 22. | 00:15:50
Magyarország sorsáról döntsön Magyarország. Jézusom. A 300 Ft-os népszavazás, a 3 millió nyugdíjas, a 2 millió minimálbéres országa. Elmennek szavazni mire? 8 millió szavazóképes állampolgárból jó, ha 2 millió fizet fizet adót. Mindenki más pedig rajtuk és belőlük él. Viszont elmegy szavazni. Vajon mire? Hát arra, hogy mi ne legyen. Mert azt, hogy mi legyen, ma nem nagyon akarja senki sem kimondani azok közül, akik a választáson elindulnának megmérettetni magukat.
zsemle | 2009. március 21. | 23:08:02
Az MDF és az SZDSZ nem fog egy előrehozott választást megkockáztatni, mivel azzal nem jutnának be a parlamentbe. Ez az alapfelállás már hónapok óta. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF csak ezzel a lépéssel javíthatott valamit a népszerűségén. Az MDF-t használták arra, hogy ezt előzetesen felvezesse Bokros jelölésével, akit a válság mélyúlése miatt kénytelenek lesznek majd támogatni.És jön a második Bokros-csomag, ha nem is miniszeterelnök de pénzügyminiszter még lehet belőle.
chazoo | 2009. március 21. | 23:03:02
Ez mutyizás kommunista módra!
Csak a választások kiírása lehet a megoldás!
Magyarország sorsáról ne az döntsön már aki csődbe vitte!
Magyarország sorsáról döntsön Magyarország!
lajtorja | 2009. március 21. | 22:40:17
Moderálási alapelvek- komment törölve -
TITIT | 2009. március 21. | 21:32:16
Chili!
Mire számíthatunk? Te tudtad 2002-ben, ill. 2006 ban mire számíthatsz? Te erre szavaztál? szerintem te se. De ha tudni szeretnéd mi lesz 2/3 többség.. A nép akarata..
TITIT | 2009. március 21. | 21:28:18
Érdekes hozzászólások!
Szóval fidesz az aki nem tud OV nélkül dönteni!!!
HALLLLLLLLLLLLLÓ
gy f a hazudós pár cselekedete: Hazugság, Öszöd, Nemigazország kampány, kurva ország, Ficó elött könyörög, Magyarokat verik itthon is elszakított területeken is, a köztársasági elnököt kiutasítják Erdélyből, majd 85%-al ujraválasztják az MSZP-ben.... ÉRTEEEEEEEEEEED ? Te meg OV rol beszélsz!!!
Jó reggelt
böhöm | 2009. március 21. | 21:23:01
immortal!
Gyurcsány egy tőmondatot is csak sűrű nyögések közt tud kimondani papír nélkül. Nincs semmi furcsa a papírozásban.
immortal | 2009. március 21. | 21:11:03
Egyébként elnézve a felvételt GYF-et tutira megzsarolták! Szerintem a Nabucco támogatói állnak a zsarolás mögött! GYF uis. olvasta a mondókáját ami szokatlan! Ő eddig fejből nyomatta. Szerintem egy előre megírt cuccot olvastattak fel vele a sz@rkavarók.
böhöm | 2009. március 21. | 21:04:15
chili!
Aki ennyire tájékozatlan, az miért veri a klaviatúrát meg a nyálát?
A Fidesz-kormány működése megmutatta, milyen politikai filozófiát követnek. Az Erős Magyarország című programban is le van írva. Kálmán Olga is erről faggatta Orbánt az atv-ben. Meg kell nézni!
chili | 2009. március 21. | 20:52:02
Orbant oriasi kockazatnak tartom: csak nezzetek a Fideszt: SENKI nem mer semmit csinalni OV aldasa nelkul! Eddig minden tevedhetelen ember csak tragediat hozott Robespierre-tol hitleren keresztul Sztalinig. Tisztelt jobboldaliak: nem hianyzik a program, a vita, az ellenvelemeny a Fideszbol? Csak a selyemzsinortol retteg minden tisztsegviselo. Ez nem sok jora fog vezetni. A jol mukodo antikommunistazason, trianonozason kivul mi tarja ossze a jobboldalt? Kerek egy elemzot a jobboldalrol, csak egy nevet, honnan lehet megtudni, mire szamithatunk?
immortal | 2009. március 21. | 19:46:46
De ki jöhetne helyette? GYF után csak a sivatag marad az MSZP-ben meg a kitöltetlen űr...
PUBI | 2009. március 21. | 19:46:45
Viktornak is ugyanaz a sors fog jutni mint Ferkónak ez elől ő sem menekülhet.A népharag őt is el fogja érni csak idő kérdése az egész
marcotardelli | 2009. március 21. | 19:38:06
Kamu.
szentpeter | 2009. március 21. | 19:00:09
Már most tisztább a levegő Magyarország felett...
nimzo | 2009. március 21. | 18:20:13
Jellemző erre az erkölcsi érzék nélküli, velejéig romlott társaságra, hogy nagy többséggel erősítették meg pártelnöki minőségében. Nekik egy Ali baba lehet csak a vezérük.
|