Április 5-én derülhet ki az új kormányfő személye

Április ötödikén választhat új miniszterelnököt a következő MSZP kongresszus - jelentette ki Lamperth Mónika. Az ügyrendi bizottság tagja láthatóan feldúltan beszélt a miniszterelnök beszéde után tartott - elsősorban a technikai részleteket ismertető - sajtótájékoztatóján.

Az elnök-helyettesi posztra jelölt politikus elmondta, hogy az eredetileg kétnaposra tervezett kongresszus mindössze egynaposra zsugorodik. „A pártelnök-miniszterelnök nagyon fontos bejelentést tett, miszerint kezdeményezi az elnökségnél két hét múlva egy kormányfőt jelölő kongresszus összehívását. A mozgástér bővítése és a megújulás érdekében olyan kezdeményezést tett, hogy új kormánnyal, új miniszterelnökkel folytatódjon a válságkezelés" - nyilatkozta Lamperth.

Hozzátette: a kongresszus csak egy napot ülésezik, lefolytatják a politikai vitát és meghallgatják, illetve szavaznak a választmányi elnök, a pénzügyi bizottsági elnök, az etikai bizottság vezetője és a pénztárnok beszámolójáról. Az alapszabálymódosításról is döntenek (ennek tartalma az új székhely átvezetése és a Societas ifjúsági társult szervezettként való befogadása), valamint lezajlik a tisztújítás és az EP-lista elfogadása. Nem döntenek viszont a Szekeres Imre által szerkesztett és a Népszabadság on-lineon is korábban közzétett politikai programdolgozatról, valamint a Hiller István által elnökölt alapérték bizottság ideológiai tanulmányáról. Ezeket, mint mondta, majd egy következő időszakban vitatják meg, hiszen a miniszterelnök-jelölő kongresszus nemcsak személyekről, de programokról is kell majd, hogy szóljon.

Lamperth Mónika kérdésre elmondta, hogy a kongresszus várhatóan április 5-én lesz. A pártelnöki kabinetvezető hozzátette: Gyurcsány Ferenc megfontolt döntése után, ma reggel tájékoztatta lépéséről a pártelnökséget. „Nehéz erről most még beszélni. Nem vagyok megrendült. De ez egy komoly politikai helyzet, amelyet komolyan mérlegelni kell. Az MSZP-nek kormányzópártként nagy a felelőssége" - fogalmazott Lamperth Mónika. Arról, hogy milyen közjogi konstrukcióval távozik a kormányfő, vagyis, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása után vagy lemond, Lamperth Mónika nem kívánt nyilatkozni. Mint fogalmazott: holnap összeül a ma délutáni tisztújításon megszavazott új pártelnökség, amely dönteni fog ebben a kérdésben is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.