Civil szervezetek március 15-én 19, majd utóbb még kilenc ügyben hirdettek referendumot, de azok közül a Nemzeti Választási Bizottság, illetve a Kúria négyet engedett át. A tankötelezettség korhatárának 18 évre emelésére, a kötelező kamarai hozzájárulás eltörlésére, a nyugdíjkorhatárt betöltött képviselők nyugellátásnak elvonására, valamint a rászoruló gyermekek ingyenes érkeztetésére vonatkozó kérdésben tehát megnyílt az út a népszavazás előtt.

Ezeknél voltak ütősebb témák is. Ilyen lehetett például az, hogy a minimálbér igazodjék-e a mindenkori létminimumhoz, legyen-e útdíj a fővárost elkerülő útszakaszokon, hozzák-e nyilvánosságra az ügynökaktákat, illetve a védett földterületek maradjanak-e állami tulajdonban. Hasonlóképpen izgalmas felvés volt, hogy ne vonhassák ki az uniós pénzből finanszírozott beruházásokat a közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályok alól, s ne telepítsenek kormányzati szerveket a budai Várba.

Ám a Nemzeti Választási Bizottság vagy a Kúria úgy döntött, hogy ilyen kérdéseket – többek között az egyértelműség hiányára, illetve arra hivatkozva, hogy az adott ügy nem parlamenti hatáskör, illetve a felvetés érinti az aktuális költségvetést – nem lehet népszavazásra bocsátani.

Először a tankötelezettség ügyében nem jött össze a kétszázezer aláírás, majd a második kérdés kapcsán is kiderült, hogy nincs elég támogató. Az már nem is okozott különösebb meglepetést, hogy a képviselői illetmény mellett nyugdíjban részesülő politikusok nyugellátásának megvonása sem keltett különösebb figyelmet.

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára az év minden napján ingyenes gyermekétkeztetést biztosítson az állam?" – így szólt az utoljára két napja elbukott kérdés. Ez különben összecseng a Nemzeti Minimum programját megfogalmazó civilek javaslatával is, ám ehhez sem jött össze százezer aláírás, amire ahhoz lett volna szükség, hogy a parlament legalább napirendjére tűzze az ügyet.

A referendum kötelező elrendelését jelentő kétszázezer támogatótól pedig a kezdeményezők végképp távol maradtak. Az Új Magyar Köztársaság Egyesület saját kudarcaként ismeri el, hogy a kezdeményezés megbukott. Másfelől úgy vélik, hogy a kezdeményezés mégsem volt hiábavaló, hiszen a rendszerváltozás óta első alkalommal jött létre olyan pártok, valamint civil szerveződések és szakszervezetek közötti alkalmi koalíció, amelynek szereplői nem egymás legyőzésére, hanem néhány fontos kérdés sikerre vitelére szövetkeztek.