galéria megtekintése

Látványosan startolhat a rendszerbontó népszavazás

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 08. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

A rendszerbontó népszavazás kezdeményezői jövő héten látványos akcióval kezdik meg legalább négy kérdésben az aláírásgyűjtést. Az azonban továbbra is a levegőben lóg, hogy mikor lehet referendum az üzletek vasárnapi zárva tartásáról.

Hamarosan megkezdik az aláírásgyűjtést a március 15-én rendszerbontó népszavazást hirdető civilek – mondta kérdésünkre Lattmann Tamás nemzetközi jogász, az akció egyik kezdeményezője. A március 15-i budapesti demonstráció szervezői júniusban egyébként megalapították az Új Magyar Köztársaság Egyesületet, amelynek egyik legfontosabb célja a referendum sikerre vitele. A honlapjukon máris háromezren jelezték, hogy készek segíteni, de együttműködnek a Szolidaritással, egyes szakszervezetekkel és más szerveződésekkel is.

A rendszerbontó népszavazást kezdeményező civilek március 15-i demonstrációja Budapesten
A rendszerbontó népszavazást kezdeményező civilek március 15-i demonstrációja Budapesten
Veres Viktor / Népszabadság

A civilek összesen 28 kérdéssel álltak elő tavasszal, de a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), illetve a Kúria eddig mindössze négyet engedett át, míg négyben nincs jogerős döntés. Remélik azonban, hogy az ítélkezési szünet előtt a függőben levő ügyek is lezárulnak, ezért tervezik a jövő hét végére a látványosnak ígért startot. Most viszont még csak annyi biztos, hogy lehet népszavazást tartani a tankötelezettség 18 évre emeléséről, a hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes étkeztetéséről, a nyugdíjban részesülő parlamenti képviselők nyugellátásának megvonásáról, valamint a gazdasági társaságok által kötelezően fizetendő kamarai hozzájárulás megszüntetéséről.

 

Azt, hogy nem ezek a „legütősebb” kérdések, Lattmann sem vitatja, de kényszerűen tudomásul veszik, hogy például a minimálbérről, az útdíjról, az ügynökakták nyilvánosságáról, a paksi erőműbővítés dokumentumainak közzétételéről vagy a kormánynak a Várnegyedbe költözéséről – szerinte esetenként vitatható érvek alapján – nem lehet népszavazást tartani. Azt is sajnálják, hogy a politikusfeleségek vagyonnyilatkozatának nyilvánossága sem lehet referendum tárgya, viszont remélik: a kórházi várólisták rövidítéséről, esetleg a termőföld átlátható feltételek mellett történő haszonbérbe adásáról szóló kérdés is zöld utat kap. Ha igen, mindezekről legkorábban valamikor a jövő esztendő elején lehetne népszavazást tartani.

A legnagyobb érdeklődés viszont az üzletek vasárnapi zárva tartása kapcsán már többek által ígért referendumot kíséri. A különféle kezdeményezések egymást előzték, akadályozva ezzel a kérdés hitelesítését.

Keddi hír, hogy az MSZP bejelentette: változatlan formában benyújtotta az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodának (NVI), így szerintük a kérdést most már biztosan a Nemzeti Választási Bizottság elé kell utalni majd. Lukács Zoltán, az MSZP képviselője teljesen biztos abban, hogy hamarosan népszavazást lehet majd tartani a vasárnapi zárva tartásról. A szocialisták akár már ősszel elkezdhetik az aláírásgyűjtést, amennyiben a választási bizottság átengedi az MSZP teljesen törvényes kezdeményezését –mondta Lukács Zoltán.

Kulka János a 19 népszavazási kérdést útjára indító március 15-i ellenzéki tüntetésen
Kulka János a 19 népszavazási kérdést útjára indító március 15-i ellenzéki tüntetésen
Veres Viktor / Népszabadság

Lattmann ebben a vitában mértéktartó álláspontot képvisel: ha mégis az MSZP kérdése menne át, és a döntést az NVB megfelelően indokolni tudja, nem feltétlenül támadnák azt meg.

A cél szerinte közös, és azt senki nem akarhatja, hogy egy értelmes kezdeményezést csupán presztízsokokból blokkoljanak.

Azt ugyanakkor nem zárják ki, hogy mások nem így gondolkodnak, és ha a civilek kérdése lesz a befutó, valaki szinte biztosan a Kúriához fordul. Akkor pedig az aláírásgyűjtés is csak valamikor szeptember–októberben kezdődhetne meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.