Orbán coming outja

Elvárjuk minden tüntetőtől, hogy ne lerombolni akarják azokat az állami célokat, amelyek Magyarország érdekét szolgálják, ezért kifejezetten, mindig is fel fogunk lépni az olyan típusú megoldásokkal szemben a törvény adta lehetőségeken belül, amelyek megvédik azokat az állami célokat, amelyek egy-egy külföldi látogatáshoz kapcsolódnak – mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben.

Így komplikált feladat áll azok előtt, akik még mindig tisztes demokrataként igyekeznek bemutatni a kormányfőt. Amikor a citált mondatot kibökte, értelmezhetetlenné tett minden kritikát, amely korábban demokráciafelfogását érte. Minden írás értelmét veszítette, amely a médiatörvény, az alkotmány, a semmisségi törvény, az AB jogkörének szűkítése okozta demokráciadeficitről szólt. Mert az érvelés kiindulópontja többnyire az volt, hogy Orbán demokrata, még ha e szisztéma korlátait feszegeti is. A politikus nem késleltette tovább a „coming-outot”, és kinyilvánította: autokrata.

A parlamentben bejelentette:minden esetben beavatkoznak majd, ha úgy ítélik meg, hogy egy tüntetés nem szolgálja az államérdeket. Ha eltekintünk attól az antidemokratikus gőgtől, amely szerint Orbán kormányának akarata megegyezik az államérdekkel, akkor is nehezen kezelhető a probléma. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, amely a rendőrök segítségével vegzált tibeti tüntetőket a diktatúrával tüntető Kína miniszterelnökének fellépésekor, aligha működtet államérdekvizsgáló-főosztályt. Legfeljebb kormányzati utasításra cselekedhet ilyen esetekben. Így értelmet nyer a gyanúsítottak huszonnégy órás elzárása a védőtől, a mindenható médiahatóság felállítása, és még annyi minden. Ha Orbán szól, a rendszer működésbe lép.

E miliőben nagy figyelmet érdemel a fideszes Gál Kinga, Gulyás Gergely, Gyürk András, Szájer József; a kvartett közleményben jelezte: elfogadhatatlan a gyülekezési jog ilyen korlátozása. Ám a kormányfőt aligha zavarja a négyes által is szignált nyílt levél. Ha kételyei lennének, nem merészelte volna bejelenteni a gyülekezési jog önkényes korlátozását. Orbán már a látszatra sem ad, páros lábbal repül bele a szabadságjogokba. Az ellenzék, a civil társadalom, az Európai Unió tehetetlen a kétharmaddal szemben, amíg a jobboldal szabadságpárti része nem hajlandó érdemben tiltakozni az ámokfutás ellen. Mint most tették négyen.

Volt idő, mikor megannyi jobboldali médium, közíró, politikus protestált a gyülekezési jog korlátozása ellen. Eljött a lehetőség, hogy bizonyítsák: a szabadsághoz is hűek, nemcsak a vezérhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.