2010: endorfin
A pártok a választóknak nyújtott szolgáltatással versenyeznek a szavazatokért.
A szolgáltatók a választók csoportérzését (összetartozás-érzését) hozzák létre és kezelik (karbantartják, fejlesztik, ellátják érzésvagyonuk vagyonkezelését). A csoportérzést egy biokémiai folyamat, a jó érzést keltő endorfinkiválasztás kíséri és teszi teljessé a csoport tagjainak agyában.
„Évszázezrekkel ezelőtt egy-egy közösség és a környező világ kapcsolata a hiedelmeken keresztül alakult ki. Hogyan kell a mindennapi élet különböző problémáiban eljárni? Milyen élelmet szabad fogyasztani? Hogyan és hol lehet azt megszerezni? Hiedelmek szabályozták azt is, hogy a megszerzett javakat hogyan kell a közösségen belül elosztani, hogyan döntsenek a közös életben felmerülő problémákról. A jelzésként felsorolt példákból talán az is kitűnik, hogy a hiedelmek kialakításának igen nagy volt a szabadsági foka. Ugyanarra az állatra sokféleképpen lehet vadászni, egyik közösség ezt, a másik azt a módszert hiszi eredményesebbnek a saját tapasztalatai nyomán.” (Csányi Vilmos: Mikor kell a hiedelmeket büntetni?)
A választók csoportjaiból a pártok által szervezett csúcsszövetségek kultúrájának elemei közé eltérő bizonyossági fokú és minőségű hiedelmek tartozhatnak pl. előfeltevések (óvakodj az idegenektől), vélemények (az államnak kell gondoskodnia a biztonságunkról), meggyőződések (a felebaráti szeretet a legfontosabb elv), de hibás (Attila az ősünk), megbízhatatlan (a honfoglaló magyarok vérbeli leszármazottai vagyunk) és népszerű hiedelmek (a gazdaságpolitika lényege az adócsökkentés), vagy ellenségképek, összeesküvéselméletek (a zsidó világösszeesküvés, az új birodalom, a pénzkapitalisták miatt élünk rosszul).
Az összefogó kultúra még nem említett, de annál fontosabb elemei az értékek (szabadság, szolidaritás, társadalmi harmónia, történeti kontinuitás, jogegyenlőség, piacgazdaság stb.), amelyek évszázadok alatt racionális diskurzusban sok nép hiedelmeiből nőttek ki, váltak olyan tudássá, amelyre támaszkodhat pl. egy kormány az aktuális problémák megoldásákor.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értékek az egyes emberek fejében is racionális rendben várják, hogy végre csoportérzést válthassanak ki (ahogy egyes értékalapú politikát hirdető pártok hiszik), inkább „csak” az értékekről alkotott vélekedések, érzelmekkel átszőtt hiedelmek formájában vannak jelen a fejekben. Más pártok ezért a csoportérzés kiváltására évszázadok óta legalkalmasabb (a nemzeti büszkeséghez, a valláshoz, a családhoz, az államhoz kötődő) hiedelmeket kezelik szolgáltatásukkal, és azokból (azokra) építenek fel saját értékrendszert.
Az értékképződés évszázadok alatt lejátszódó folyamatát próbálják egy-két évbe, vagy egy-két választási ciklusba sűríteni. Kornis Mihály mondta egy interjúban: „Azt képzeltem például, hogy érvekkel meg lehet győzni az embereket. Az újságolvasók nagyobb része azonban kevéssé fogékony az ész, még kevésbé az irgalom érveire. Ha még olvas újságot, önigazolást keres ahhoz, hogy azokat utálja, akiket amúgy is utál, és azokat imádja, akikben amúgy is hisz.” A választók szavazattal fizetnek a szolgáltatásért. Akkor van baj, amikor más szolgáltatót választana a bal agyfél (a logikus könyvelőagy, az értékek racionális kontrollere), mint a jobb (az érzelmek lakhelye, a hiedelmek kreatív koordinátora). Sokan közülünk (mint afféle Buridan szamara) nem is tudnak választani.
Az evolúció nem ért véget, az agy különböző hálózatainak optimális együttműködése (szinergiája) ezerévnyi távolságban lehet még. Az agykéreg racionális és érzelmi-lelki mezői között még nincs „széles sávú kapcsolat”, gyakori az érzelmi tolulás (dugó), ezért az érzelmi-lelki élet megnyilvánulásai (fóbiák, előítéletek, elfogultságok, hit, szerelem, egy párthoz való kötődés) nem mennek át automatikusan a bal agyfél racionális szűrésén. Csak forog körbe a hiedelmünk a jobb agyfelünkben, a kívülről jövő racionális ellenérvek még erősítik is.
Nem kérdőjelezzük meg a hiedelmeinket minden döntésünk előtt, hanem határidős kontraktust kötünk, érzésre. Lelkünk barlangjának falára felrajzoljuk azt a pártot, amelyik a hiedelmeinket kezeli, amelyikre fogadunk, amelyik az adott határidőre győzni fog (long pozíció), vagy átlőtt nyíllal rajzoljuk fel azt, amelyik a hiedelmeinket nem becsüli, amelyik veszíteni fog (short pozíció). A bal agyfél (az eszünk tokja) adaptálja egy párt üzleti tervét, hogy az érzésből valóság legyen.
Az alkalmas politikus erre építkezik.
„Ha azt hisszük, hogy az orvosi ellátás ingyenes, jár az államtól, és legfeljebb annyi a dolgunk, hogy működését itt-ott megzsírozzuk, hogy saját igényeinkhez jobban simuljon, akkor azt is gondoljuk, hogy bárki, aki ehhez a rendszerhez hozzá merészelne nyúlni, ezt csak ártó szándékkal teheti. A reformer első dolga tehát nem a vizitdíj bevezetése kell legyen, bármilyen nemes szándék vezérli is, hanem az, hogy ügyes kommunikációval átalakítsa a hiedelmek kialakult rendszerét.” (Csányi Vilmos: Hiedelmek logikája, 2007. február 18.) A tandíj és a vizitdíj bevezetése, az oktatás és az egészségügy átszervezése a hiedelmek szférájába negatív üzenetet küldött: „le kell mondani addigi haszonvételekről, szerzett jogokról, nyereségekről”.
A népszavazás kampányában a Fidesz értékké emelte fel (szublimálta) az ingyenes orvosi ellátás, az ingyenes oktatás népszerű, az államhoz kötődő hiedelmét, alulról felfelé építkezve létrehozott egy teljes üzleti egységet (értéket és hiedelmet együtt), kiküszöbölve a különböző szintű célok ütközését az általa szervezett szövetség kultúrájában.
A modernizáció hívei – mint a felvilágosodás óta újra és újra – most is elkövették ugyanazt a hibát, „racionális mámorukban” a választókat szinte kizárólag a bal agyféltekéjükön keresztül szóllították meg, a költségvetés kiegyensúlyozásának ésszerűségét akarták nekik „eladni”. Választóik jobb agyfelére csak az ellenségképükkel próbáltak hatni, megfeledkeztek az olyan hiedelmek kezeléséről (magad uram, ha szolgád nincs; tedd félre a felét, hogy legyen, ha baj van; nem szorul az államra, aki tud és akar dolgozni stb.), amelyekből a saját értékeik (az öngondoskodás, a közösséghez való erkölcsi és nem pénzügyi kötődés stb.) kiemelkedtek egykor. Az érték – érzelmi azonosulás nélkül – elszakadt a lelkektől, nem hozott létre erős csoportérzést. A hibás kommunikációs stratégia elbizonytalanította, a Fidesz pedig magához vonzotta sok választójukat, átvéve gazdátlan hiedelmeik kezelését.
Amennyivel nagyobb endorfintermelést váltott ki a biztonságérzést nyújtó állami gondoskodással való érzelmi azonosulás, mint amennyit a modernizációs lépés racionális belátása, annyival nagyobb cechet kell állnia az államnak, megfizetve (képletesen) a többletendorfin piaci árát is.
Végeredményben tehát a gazdaságnak kell igazodnia a hiedelemgazdasághoz, a népszerű és győztes hiedelmek nyeresége a költségvetés kiadásait növeli. Az ingyenes oktatás, a kisiskolák fenntartása, az állami, mégis jobb egészségügyi szolgáltatás elérése többe fog kerülni, mert a Fidesz jóval többet ígért oda előre, amit nem szívhat vissza, iskolákat, kórházakat, vasúti mellékvonalakat nem zárhat be, nem alkalmazhat megszorításokat, mert azzal átszállna rá a hazug kormány hiedelme. De miből fog többet fizetni az állam? A választ egyelőre az adóbevételt növelő adócsökkentés hiedelme pótolja.
„Az énekesmadarak területvédő kiáltásait, amelyek a fajtársakban azt a hiedelmet keltik, hogy a kiáltó egyed a terület birtokosa, mi, emberek, kellemes, romantikus dalnak hisszük.” (Csányi Vilmos: Mikor kell a hiedelmeket büntetni? ) Amikor Orbán Viktor a pulpitus felé lépdel, hogy „területvédő” beszédet mondjon, pártja hűséges tagjainak, szimpatizánsainak kigyúl az arca, endorfinmámorban tükröződnek társaik szemében, éppen csoportjuk közös akciójában vesznek részt, megosztják egymással közös hiedelmeiket, közös hitüket győzelmükben, vezetőjükben.
Hiedelemrendszerük – csoportérzésüket egy pillanat alatt aktiváló – nyelvi pilléreit: nemzet, haza, Isten, Erdély, Trianon, polgár, család, bizonytalanság van, ingyenes oktatás, az egészség nem üzlet, a költségvetés veszélyes stb. már kívülről fújják, nemkülönben az ellenségképet tápláló kifejezéseket: idegenlelkűek, hazug kormány, tolvaj kormány, futni fogtok, lógni fogtok, számonkérés, Gyurcsány, takarodj, kommunista bankár, a múlt emberei stb.
Orbán Viktor nem számokkal teli programot mond hallgatóinak, agyuk jobb féltekéjén keresztül beszél hozzájuk, hiedelmeiket érinti meg, közös értelmezést ad a világ dolgairól, politikai beszéddel kezeli, szavakkal simogatja hagyományaikat.
Orbán olyan zárt kultúrát épített rá a kiválogatott jobbféltekés hiedelmekre, amelynek kívülről jövő, racionális, balféltekés bírálata belül értelmezhetetlen, „lepattan”, mert külső, idegen, meg sem kell vizsgálni, mert nem fontos, igaz-e, vitázni sem kell vele. Azt gondolhatnánk, hogy ez nem egyszerűen egy kultúra, hanem vallás. Pál apostolnak a Zsidókhoz írt levele 11. fejezetében adott értelmezésére gondolhatunk: két világ van, az igazinak – ami a csoporton kívüliek számára nem látható – az eljövetele nem esély, hanem bizonyosság, tehát a remény valóság. Nos, nem. A vallásosság a hiedelmét kezelve megelégszik azzal, hogy csoportjának tagjai úgy érezzék, az Isten is velük van, az idegenlelkűek pedig az ördöggel cimborálnak.
Orbán Viktor sem mindig volt képes a szolgáltatásával nagygyűlésenként több liter endorfi n termelését kiváltani hallgatóságában. Mindig azt vizsgálta, milyen hiedelemrendszerű választói csoportok és miért szavaznak (egyáltalán) más pártra. A hiedelmeiket beazonosította, racionálisan (!) felépített beszédeivel megérintette, végül teljesen átvette a kezelésüket. Hiedelemmezőkön áthaladó hosszú út (igazi portfóliómenedzsment) vezetett a mai piac meghódításáig, a radikális antikommunizmustól a multiellenes, csak a „kiskapitalistákat” elfogadó hiedelemrendszerig, aszociálliberális kezdetektől a csuhások felemlegetésén át az elmélyült imádságig, a Mohács óta épülő népi-nemzeti hiedelemrendszernek az egykori MDF-től átvett kezelésén keresztül, az MSZP-től már részben átvett szociális biztonság hiedelemrendszerének az állam látható kezével való kurkászásáig.
És most itt van Orbán első igazi ellenfele, a Jobbik, amely úgy mozog a hiedelempiacon, ahogy Orbántól tanulta. Ám a Jobbik veszélyes hiedelmekre épít, rendet ígérve, cigányellenes, idegenellenes hiedelmek kezelését kínálja. Olyan zárt kultúrát épít rá a kiválogatott hiedelmekre, amelyről már a Fidesznek az erőszakot elutasító bírálata is „lepattan”, mert külső, mert idegen. Azt gondolhatnánk, ez nem egyszerűen egy kultúra, hanem vallás... Nos, nem. A felsőbbrendűség hiedelmét kezelve megelégszik azzal, hogy a csoport tagjai úgy érezzék, az Isten is velük van, egyes csoporton kívüliekkel szemben pedig az erőszak is megengedhető.
A kultúrák vetélkedésében az endorfin piaci ára egekig szökik. Fizetni fogunk megint, az is, akinek csak kevés endorfin jut.
A szerző közgazdász
