Oroszország véletlenül lránt bombázta Szíria helyett

Mellémentek az orosz tengerészet rakétái, és Iránban csapódtak be. A támadás eredetileg Szíriát érte volna.
Az oroszok szerda óta hajtanak végre rakétatámadásokat a Kaszpi-tengerről. Az amerikai haditengerészet szerint csütörtökön négy orosz rakéta csapódott be Szíria helyett Iránban.

CNN-nek két forrás is nyilatkozott, egyikük szerint lehetnek sérültjei a támadásoknak, de a másik azt mondja, egyelőre nem tudni, hol csapódtak be pontosan a rakéták. Az oroszok először használták éles helyzetben a Kaliber típusú rakétáikat.

A FARS félhivatalos iráni hírügynökség szerint sem az oroszok, sem az irániak nem erősítették meg az amerikai tisztviselők információit.

Oroszország szeptember végén kezdett bombázásokba Szíriában. Bassár el-Aszad elnök ellenfeleit támadják. Moszkvában azt állítják, hogy a szunnita szélsőséges terrorszervezet, az Iszlám Állam a célpont, de ezt a helyszíni jelentések és az amerikaiak is cáfolják. Az oroszok bombázásaiban sok civil vesztette életét.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter csütörtökön a NATO brüsszeli képviseletén arra figyelmeztetett, hogy az oroszok napokon belül komoly veszteségeket szenvedhetnek el, ha egyre jobban belemennek a szíriai konfliktusba. Carter szerint Moszkva egyre szakszerűtlenebb, amit az is bizonyít, hogy néhány napja orosz repülőgépek hatoltak be a NATO légterébe Törökországnál. A védelmi miniszter azt is elmondta, semmi esély sincs arra, hogy az Egyesült Államok és Oroszország együttműködjön a szíriai bombázásokban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.