Csavarhúzóval szúrtak hátba egy férfit Jeruzsálemben

Csavarhúzóval szúrtak hátba egy zsidó férfit Jeruzsálem belvárosában, a támadó valószínűleg palesztin származású volt - közölte vasárnap az izraeli rendőrség. Az incidens tovább gerjesztheti a kelet-jeruzsálemi szent helyekkel kapcsolatosan néhány hete kiújult feszültséget.

Luba Szamri, a jeruzsálemi rendőrség szóvivője elmondta, a harmincas éveiben járó zsidó férfinak a támadás után sikerült eljutnia egy közeli, elsősegélyt nyújtó szolgálathoz, ahol ellátták könnyebb sebeit. Szamri hozzátette, hogy a "nyilvánvalóan" arab elkövető egyelőre szabadlábon van.

Az incidens előtt mindössze két nappal az izraeli közszolgálati rádió arról adott hírt, hogy hónapok óta először nem korlátozzák életkor alapján a muzulmánokat az imádkozásban az al-Aksza mecsetnél Jeruzsálemben - írja a Híradó. Az utóbbi hónapokban a zavargások miatt péntekenként csak a negyven vagy a negyvenöt évnél idősebb férfiakat engedték Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terére imádkozni, de ezúttal feloldották a muzulmánok életkori tilalmát.

Előzőleg csütörtökön a jordániai fővárosban, Ammánban tárgyalt John Kerry amerikai külügyminiszter II. Abdalláh jordániai uralkodóval és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, és a megbeszélésen megállapodtak a kelet-jeruzsálemi szent helyekkel kapcsolatban kiújult feszültség enyhítését célzó lépésekről, a palesztinok pedig ígéretet tettek az erőszak csillapítására.

Ennek ellenére vasárnap az izraeli kormányfő azt mondta, támogatja annak a javaslatnak a knesszet elé terjesztését, amely törvénybe foglalná, hogy Izrael kizárólag a zsidó nép állama. Szakértők úgy vélik, a tervezet olaj a tűzre az egyébként is feszült palesztin-izraeli viszonyban.

Netanjahu a kabinet eheti ülésén hangsúlyozta, hogy a szabályozás keretében Izrael korábban törvényi szinten kifejezett demokratikus jellege mellett elismernék annak zsidó természetét is.

A törvénytervezetet még nem terjesztették az izraeli parlament elé, és Netanjahu úgy vélte, a dokumentum elkészítését "sok változtatás és vita" előzheti meg. Zeev Elkin Likud-párti képviselő, a javaslat egyik legfőbb támogatója azért lobbizik, hogy a törvény keretében töröljék el az arab nyelv Izrael egyik hivatalos nyelveként való elismerését is, és fektessék le a zsidó jog használatát a jövőbeli törvénykezés alapjául.

Az Izrael lakosságának húsz százalékát kitevő arab lakosság körében valószínűleg heves ellenkezést fog kiváltani a javaslat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.