Feloldották az életkori korlátozásokat a jeruzsálemi mecsetnél

Nem korlátozzák mától életkor alapján a muzulmánokat a jeruzsálemi imádkozásban az al-Aksza mecsetnél – jelentette péntek reggel az izraeli közszolgálati rádió. 
Az utóbbi hónapokban a zavargások miatt péntekenként csak a negyven vagy a negyvenöt évnél idősebb férfiakat engedték Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terére imádkozni, de ezúttal feloldották a muzulmánok életkori tilalmát.

A döntést a jeruzsálemi rendőrség hozta meg a helyzet értékelését követően.

Előzőleg csütörtökön a jordán fővárosban, Ammánban tárgyalt John Kerry amerikai külügyminiszter II. Abdalláh jordániai uralkodóval és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. A megbeszélésen megállapodtak a kelet-jeruzsálemi szent helyekkel kapcsolatban kiújult feszültség enyhítését célzó lépésekről, a palesztinok pedig ígéretet tettek az erőszak enyhítésére.

Bizalomépítő intézkedéseket is meghatároztak, például elszállították a Kelet-Jeruzsálemben lévő Francia Domb nevű izraeli lakónegyed és a szomszédos Iszavíja nevű arab lakónegyed közötti beton útakadályokat, miután Iszavíja vezetői vállalták a rend fenntartását.

A palesztinok arra készülnek, hogy tömegesen közelítik meg az al-Aksza mecsetet, menetük a Kalandia menekülttábortól indul az óvárosba. Az izraeli rendőrség fokozott készültséget rendelt el, mert attól tartanak, hogy rendzavarások kísérhetik a pénteki imára tartó menetet - írta a Maárív című újság honlapja.

A Jeruzsálem óvárosában, a Templomhegyen, a Mecsetek terén lévő szent helyek használata miatt hetek óta tartanak a palesztinok és az izraeli rendőrök közötti heves összetűzések a város keleti részében és Ciszjordániában. Az Izrael által Jordániától 1967-ben - Ciszjordániával együtt – elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben lévő muszlim szenthelyek fölött a zsidó állam és Ammán között létrejött békeszerződés értelmében az utóbbi gyakorolja a gondnokságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.