A lengyel katolikusok vallásra tekintet nélkül segítenek a menekülteken

Minden lengyelországi egyházközségnek készen kell lennie az üldözöttek befogadására - mondta vasárnapi prédikációjában az európai migrációs hullámra utalva Stanislaw Gadecki érsek, a lengyel püspöki kar elnöke. Gadecki érsek prédikációja a kelet-lengyelországi Chelmnóban hangzott el. 

A lengyel hívőknek „fel kell készülniük a szenvedőknek való segítségnyújtásra”, "szükséges, hogy minden egyházközség helyet készítsen azoknak az embereknek, akiket üldöznek, akik ide jönnek a segítségükre nyújtott kéz reményében, azon testvériség reményében, melyre máshol nem találnak" - mondta a püspöki kar elnöke.

A menekültek befogadását „szervezett, nem pedig kontrollálatlan, spontán, kaotikus és problémát kiváltó” módon kell végrehajtani. A segítséget "vallásra és felekezetre való tekintet nélkül", de összhangban a lengyel joggal, "a hazai kultúra és hagyomány tiszteletben tartásával" kellene megszervezni - mondta el Wojciech Polak lengyel prímás még csütörtökön az KAI lengyel katolikus hírügynökségnek.

„Nem lenne igazságos csak keresztény menekülteket befogadni, bár Lengyelországban - a nyugat-európai államoktól eltérően - nincsenek nagy muzulmán közösségek, melyekbe az érkező nem keresztény felekezetű migránsok beolvadhatnának. Lengyelországban egy kicsi, évszázadok óta létező, tatár származású, már kulturálisan asszimilálódott muzulmán közösség él, a befogadott menekültek viszont "bizonyos jellegű gettósodásra ítéltetnének", és ezt jó lenne elkerülni" - nyilatkozta a menekültek letelepedésének esélyeit fontolgatva Henryk Hoser, a Varsó-Prága egyházmegye érseke pénteken az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak. A lengyel katolikus egyház jótékonysági szervezete, a Caritas már nagyszabású terveket készít a menekültek befogadására.

A katolikus egyház a legrugalmasabban működő nem állami struktúrának számít Lengyelországban. A lengyelországi egyházak, valamint a jótékonysági szervezetek és vállalkozók támogatásával egy lengyel-szíriai származású keresztény aktivista vezette, Estera nevű alapítvány nemrégen 300 szíriai keresztény család befogadását szervezte meg, ebből 167-en már meg is érkeztek Lengyelországba.

Lengyelország a júniusi uniós kormányfői csúcstalálkozó után 2 ezer menekült befogadását vállalta, önkéntes alapon. Ewa Kopacz kormányfő a menekültekkel kapcsolatos válságstáb szombati varsói ülése után közölte, Lengyelország logisztikailag kész a már vállalt kötelezettség teljesítésére. További migránsok esetleges befogadását illetően kikötötte, nem hagy jóvá olyan intézkedést, "amely veszélyeztetné életünket, az ország és az emberek gazdasági és szociális biztonságát". A lengyel bevándorlási hivatal vezetője, Rafal Rogala, szombaton közölte, Lengyelország a válságtervek különféle változataival rendelkezik a migránsok nagyobb hullámának esetére.

Christoph Schönborn bíboros már szerdán jelezte, hogy az osztrák katolikus egyház is segíti a menekülteket. Magyarországon Erdő Péter kijelentései kavartak vihart, aki szerint a menekültek befogadásával embercsempészekké válnánk. A magyar bíboros hozzáállásával szemben a Pannonhalmi Bencés Apátság főapátja, Várszegi Asztrik kimondta, hogy ha valaki odaérkezik, mindenképpen be kell fogadni. „Nem hagyhatunk kint senkit, ez az evangéliummal ellentétes lenne." 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.