Jó volna mindent tudni! Vagy semmit se: az se rossz. Csak a kettő között vergődni, az nem jó...

Most éppen a köznevelési kerekasztal lelkesítő sikerrel véget ért első fordulójáról jut eszembe néhány kérdés - de azok érvényesek akár az orbániai parlament  „munkálkodására" is, különös tekintettel arra a tervezett zalaptákolmány-módosításra, amelyet a „kormány" aljas indítékból, előre megfontoltan - a demokratikus ellenzék cinkos hallgatásától kísérve - alkotmánymódosításnak hazudik.

Szóval: milyen érzés lehet ezekkel „tárgyalni", „egyeztetni", „konzultálni"..? Hogy a „kormányt" és vazallusait ilyesmi kielégíti, az nyilvánvaló - hát „partnereit"..?

Nem mondom: néhányszor izgalmas lehet kipróbálni, milyen is a közös ülés olyanokkal, akikkel

- nem lehet szót érteni se magyarul, se más, konvencionális nyelven, mert ők csak a magyarból orwelli mintára nyomorított újbeszél Fidesz-változatát képesek / hajlandók használni;

- akiknek nem tudsz úgy a szemükbe nézni, hogy éppen ne forgassák;

- akik szenteltvizet izzadnak, tömjént szellentenek;

- akik elől, mielőtt bármi módon érintkezel velük, minden értékedet - anyagit, szellemit egyaránt - meg kell próbálnod biztonságba helyezni, hogy meg ne védjék?

A tárgyalóterem ajtaján tábla fityeg:

A maffia a kerekasztalosdi, terrorveszélyesdi közben minden tevékenységét zavartalanul folytatja!

Szóval, izgalmas lehet ilyesmiben részt venni, „partner" lenni - néhányszor.

De ennyi tapasztalat után azért már meg kellett volna unni.