Nincs Európában még egy „kormány(párt)", amely a Magyarországot Orbániává züllesztő társaságéhoz fogható médiabirodalommal rendelkezhetne. Olyan pedig végképp nincs, amely kizárólag szennylapokat hajlandó „barátinak" elfogadni.

Bár ez tulajdonképpen méltánylandó: önismeretről tanúskodik.

Szóval itt van Balog Zoltán „emberminiszter" – fölsorolhatatlan, mi minden van már az ő rovásán is. És akkor még interjút is ad szennymédiájuk legaljának...

Kenetes locsogás, ahogy azt tőle megszokhattuk. Örül, hogy az SZDSZ-re már alig emlékezik valaki - ő még azért fölidézi a „tipikus SZDSZ-es mentalitást", a kettős mérce alkalmazását: másoknak magasra állítva, önmaguknak úgy, hogy átbújhassanak alatta...

Hát ha így „emlékezik", lelke rajta. Ma valamennyien tanúi vagyunk annak a keresztényi engedékenységnek, ahogy a hatalmon lévő szervezet ellenfeleit kezeli, s annak a mélyen erkölcsös igényességnek, ahogy önmagát megítéli...

Na de nem ezért írok erről; mondott valami mást is – persze, sűrű kereszténykedés közepette. Hogy a kereszténység hogyan fér össze szennylapok fenntartásával, egyáltalán: azzal, hogy szennymédiából szólnak híveikhez, számomra a mai nemzetikereszténység egyik rejtélye.

Szóval, imígyen szóla Balog Zoltán, aki egyebek között a közoktatás-rombolás „kormányzati" felelőse:

Azt szoktam mondani, hogy vannak hasmagyarok és vannak szívmagyarok.

Ha szokta, hát szokta – ki nem mond soha hülyeséget vagy akár aljasságot..? Bárki mondhat ilyesmit; hasonlót mondtak például költők, írók is.

De miniszter - a kedves életbe már! - ne zagyváljon ilyet, még hazafias ájtatosságtól taknyos tekintettel se...

Azt azért nem mondom, hogy köpjünk erre a dumára: köpjék szembe magukat azok, akik ilyen embereket választottak az ország vezetőinek.

Mi pedig, akik nem választottuk, de (kénytelenségből?) tűrjük őket, köpjünk bátran a magasba, s álljunk alá...