jehu

„Győzelem!”

Mondják, „balnáciként” a falat kaparom, amiért a „nemzetiek” győztek. Annyit bevallok, hogy nem vagyok feldobva…

Ünnepel az ország, legalábbis a nemzeti része: hatalmas sikert ért el a magyar labdarúgó válogatott. Ahogy utólag tájékozódtam, a mérkőzés fontos részében emberelőnyben játszva sikerült győzni a mezőny minden bizonnyal leggyengébb, teljesen kedvét vesztett csapata ellen.

A magyar foci évtizedek óta tartó állapotában ez bizony siker – ha önmagában nézem, azt mondom: elismerést érdemlő siker.

De ha eszembe jut az Olaszországban föltartóztatott „fekete sereg", s a „nagyszerű" szurkolók romániai, szlovákiai föllépése, a haza pályákat uraló hangulat, elmegy a kedvem az egésztől. A látvány: a fekete vagy éppen félmeztelen, hiperagresszív bandáké meg a „polgári köröket" idéző feliratos – „Bumugyapuszta" – trikolóroké nem csupán a stadionoktól tart távol, hanem arra kényszerít, hogy csatornát váltsak vagy kikapcsoljam a készüléket.

Pedig vagy négy évtizedig voltam meglehetősen lelkes szurkoló, ki meccsekre is járt... Voltak régen is visszataszító dolgok, de nem azok határozták meg a sportág, a lelátók hangulatát.

Bevallom azt is, hogy jó ideje mindent abból a szempontból nézek, hogy erősíti vagy gyengíti az orbáni önkényt. Mélyebbre taszítja-e a szívmagyarokat az őrületbe, vagy ébresztgeti őket.

Ebből a szempontból bizony nem örülök a „hatalmas győzelemnek"... Kijózanító bukások sorozatára van szüksége az országnak – legalábbis én így érzem.

S íme a kép, amely pontosan megmutatja, mi is a sport, különösen a foci valódi funkciója Orbániában:

 

Orbán Viktor FB-oldaláról
Kép Orbán Viktor Facebook-oldaláról

Felvidék, címer – magyar „miniszterelnök"...

És Dunaszerdahely... Oda járnak át irredenta demonstrációt tartani, Ismerős Arcok-nótán szenvelegni azok, akik itthon is megmérgezik a lelátók levegőjét... Persze, ettől még Orbán és Fico haverok.

És egy hozzászólás a „miniszterelnök" Facebook-oldaláról:

 Szép volt, Viktor, a balnácik, az ellendrukkerek most a falat kaparják otthon, ez legalább olyan nagyszerű érzés, mint az, hogy győztünk.

Erre a bejegyzésre érkeztek ugyan normális megjegyzések, azonban a szerintem meghökkentő „miniszterelnöki" fotóról csak ezt találtam:

 A fényképhez kapcsolódva: Melyik miniszterelnök tett Horthy óta annyit az összmagyarságért törvényekkel, pénzzel, tettel, szóval, szívvel, mint a Viktorunk? Isten adjon erőt a munkájához Főnök!

És a jellemző szöveg: „Milyen felemelő érzés magyarnak lenni!"

Milyen hibbant kisebbrendűségi érzésre, infantilizmusra van szükség ahhoz, hogy a zemberek egy ilyen eredménynek ne csupán természetes módon, fölszabadultan örüljenek, mint például az írek, hanem azt mondják, milyen jó végre „büszke magyarnak" lenni...

És ha „büszke magyarok" lehetünk, akkor - „köszönjük, Viktor!" - leszarunk mindent: a folyamatos rablásokat, az önkény packázásait, az oktatás, az egészségügy lerohasztását, az elesettek kisemmizését, megnyomorítását – mindent...  Azokról beszéljenek a „balnácik", a Soros-bérencek – igaz..?

Ezt a kisebbrendűségi érzést manipulálva, erre az infantilizmusra építve folytathatja a nagy győzelem okán is ünnepelt Orbán Viktor és társasága a folyamatosan, szervezetten bűnbakképző, gyűlöletkeltő politikáját. A zemberek pedig készségesen lesik, mit mond, s azzal nem törődnek, mit csinál... Pedig szavai is árulkodnak.

Minden dolog lényege annak története.

Nem én tettem, nem is a „balnácik" a magyar sportot a hatalom igazolására szolgáló cirkuszi eszközzé; nem én zabráltam el, szálltam meg mindent, a sportot is. Nem én uszítottam lelátói népséget (is) már 2006-ban a Magyar Köztársaságra.

Én csak undorodom ettől az egésztől.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.