De valakik mindig elveszik tőlem ezt a kis örömöt is.

Hogy a Fradinak – és általában a magyaroknak szurkolók  – hangos része  milyen, azt tapasztalatból tudja az is, aki már csak tévén követ mérkőzéseket. E közönség kitartó lelkesedése sokszor lenyűgöző, ugyanakkor a „polgári körös" összejövetelektől átvett bárgyú szokás – feliratos nemzeti zászlók, mondjuk, akár Mexikóban is, hogy aszonygya: Bumugyapuszta – meg az, hogy jószerével egyetlen mérkőzést sem képes ez a közönség ocsmánykodás nélkül kibírni, legalábbis elkedvetlenítő.

Női kézilabda, tegnap: FTC – Baia Mare: 21:18. A kinti nyolcgólos vereség után kifejezetten szép eredmény, jó játékkal.

A közönség... A „csodálatos közönség"...

Mihelyt a nagybányai csapatnak sikerült kissé szorosabbá tennie a mérkőzést, megszólalt a kórus: „utálunk, szar Románia!"

Gyűlöletes ez a primitívség, ez a vademberien „hazafias" aljasság.

Vártam, hogy figyelmeztetik az ocsmánykodókat, vagy legalábbis sportszerű viselkedésre kérik őket: talán volt ilyen, én mindenesetre nem hallottam.

Amiről fentebb szóltam, nem késztetett volna arra, hogy írjak e témáról. A jelenség egyike azoknak az átkozott alávalóságoknak, amelyekhez botrányos módon hozzászoktunk. A Nemzeti Sport azonban beszámolt arról is, hogyan vezették föl a csarnokban a mérkőzést. Az, hogy sportmérkőzések előtt – akár a játékosok, akár a közönség kedvéért – gyakran löknek valami szirupos giccset, önmagában szót sem érdemel. Tegyék, ha kedvüket lelik benne: a stadion, a sportcsarnok nem művészmozi...

De az, hogy romániai (szlovákiai stb.) csapat elleni meccset egy olyan szar, szirupos giccsel vezessenek föl, mint ez esetben (vagy ez már régóta szokás?), azért mégiscsak megdöbbentő! Maga a „zenekar", amely e számot kikínlódta magából, szélsőjobboldali, soviniszta-irredenta szeánszok állandó vendége; s hogy e „nemzeti szemét" eléneklését – ezt a legalábbis erősen kifogásolható gesztust – a Nemzeti Sport valósággal ünnepli: erre azért nehéz szavakat találni.

Az „egy vérből valók vagyunk" aljas bárgyúsága komoly biztatás a szarromániázásra, szarszlovákiázásra stb.

Az is visszataszító számomra, ha külföldi klubcsapat elleni meccs előtt, ahogy ez szokássá vált nálunk, a közönség elbőgi a magyar himnuszt: súlyos sportszerűtlenségnek tartom. Hungarikum ez is...

De hogy soviniszta-irredenta-bornírt-nyálas giccsel „készítsék föl" a közönséget, s ráadásul a sportlap ezt ünnepelje...

Ez nekem nagyon nem tetszik, de biztosan én nem vagyok normális.