jehu

 

Meddig még?

Sok alávalóságot követett el 2010 óta - s korábban, 1998-2002 között is - a Fidesz (Orbán), de amit migráncsozásban művel, aljasabb mindennél.

Nem vitás, sok kellemetlenséget okoztak a menekültek, amíg átmehettek országunkon. Igaz, a kellemetlenségek leginkább abból származtak, hogy a „kormány" őket is arra használta, mint mindent és mindenkit: hangulatkeltésre, hatalmát erősítendő. Hazudott hát a menekülteknek is, packázott velük.

Van néhány ország az EU-ban, amelyek e válságból sokkal nagyobb terheket viselnek, mint Magyarország. Már csak azért is, mert vonzók, szemben velünk: nálunk senki sem akar(t) maradni. Németországban, máshol is igyekszik a szélsőjobb kihasználni a helyzetet – inkább több, mint kevesebb sikerrel.

De ami nálunk történik a válság kezdete óta, az EU-ban példátlan. A Magyarországot uraló szervezet vezetőinek a megdöbbentő tragédia kapcsán egyetlen őszinte, tisztességes mondatuk sem volt. Egyetlen pillanatig sem gondolkodott Orbán és bandája azon, miben tudná segíteni a menekülőket – csak az érdekelte őket, hogyan tudják a válságot hatalmuk maximalizálására kihasználni.

Amit Orbánék csinálnak, azt az EU-ban csak a szélsőjobboldal teszi. Sehol sem folytat kormány olyan szervezett, kitartó menekültellenes hecckampányt, mint nálunk. Igaz, sehol sincs olyan kormány, amely annyira szemérmetlenül az emberek hülyítésére és elaljasítására építené hatalmát, mint nálunk... A visegrádiak ugyan  csatlakozni látszanak Orbániához – de már-már föltétel nélküli szövetségesnek csak Fico jelentkezett...

S az orbáni hatalom még mindig komoly lehetőséget lát a migráncsozás folytatásában, erősítésében. Miközben emberek sokasága fullad tengerbe, hal meg más módon, a Fidesz hecckampánya újabb szakaszára készül!

Súlyosan beteg az a társadalom, amely ezt az amorális uralmat eltűri. Mit eltűri – jelentős része élvezi is...

Pedig nem volna szabad olyanokkal szóba állni, akik hosszú ideje a lakosság lezüllesztésében látják és találják meg a maguk esélyeit. Migráncsozó, bandita természetű hatalommal nincs értelme semmiről sem „tárgyalni": sem egészségügyről, sem oktatásról – semmiről. Nem csak arról van szó, hogy nincs értelme: erkölcsileg megengedhetetlen olyanokkal „traccsolni", akik emberek százezreinek, millióinak borzasztó tragédiájával üzérkednek...

Ha ez a hatalom véletlenül megszólít, hátat kell neki fordítani – és tiltakozni, tiltakozni, tiltakozni...

Minden más magatartást cinkosnak, megbecstelenítőnek vélek.

 

Érdemes elolvasni
1