Ameddig a „demokratikus ellenzék" magatartásából nem sugárzik, hogy vannak dolgok, amelyekről vele tárgyalni sem lehet - mégpedig nem csupán tartalmi, hanem formai, eljárási okokból sem: tűrhetetlenek a rendszeressé tett, tartalmilag teljesen indokolatlan, csak az ellenzék megalázását szolgáló kivételes eljárások; tűrhetetlen, hogy egy napot kapjon „gondolkodásra" arról, miképpen veszítheti el a közvagyon közvagyon jellegét, vagy miképpen kívánja a „kormány" (hazug, ocsmány migráncsozás közepette) a magyar társadalmat totálisan elhülyíteni, elaljasítani és terrorizálni - addig a szó komolyan vehető értelmében nem beszélhetünk demokratikus ellenzékről.