„Valamit ideje volna tisztázni a nemzetikeresztény kormány belső ellenzékijeivel kapcsolatban, elsősorban a „státusukat" illetően.

Gondolok mindenekelőtt arra: felettébb naiv és hiszékeny, aki még elfogadja, hogy ők úgy általában „a hatalom" ellen vannak, hogy az ő oldalukon nincs csak eszme, meggyőződés, erkölcs, ellentétben a mi társadalmunk embereivel, a kormánypártiakkal, akik a hatalom és az erőszak mindenféle eszközeivel is rendelkeznek. Ne ismerjük el azt a morális rangot, amelyet maguknak vindikálnak, mondván, hogy ők csak eszményeikkel, pőrén, fegyvertelenül állnak ki a viadalra; ne ismerjük el, mert nem igaz: nem a jóhiszeműség vagy a rosszindulat dönt, hanem a tények; akár akarják, akár nem, óriási arzenál, rendkívüli hatalom sorakozik mögéjük, gazdasági és politikai, katonai és propagandaapparátusával Brüsszel minden keresztényellenes, liberális, globalista potenciálja és tartaléka.

A háttérhatalom homályos pénzügyi központjai régen stratégiává emelték, hogy a  nemzetikeresztény országon  belül különféle módon támogatni kell az eróziós, bomlasztó elemeket, az ellenzéki csoportokat és szervezeteket, a liberális politikai rendszert és a globalizmust hirdető irányzatokat.

...

Nem is akármilyen nagyságrendű hatalmakkal kötődnek így össze, erőkkel, akik a maguk hatalmi szférájának kiterjesztése érdekében nem riadnak vissza attól, hogy súlyos károkat okozzanak az érintett népeknek.

Ezt kereken ki kell egyszer mondani, hogy világos legyen: nem babra megy a játék. És hogy világos legyen: a keresztényellenes, nemzetellenes uszítóknak semmilyen ár sem drága – azt ugyanis a mi népeinknek kell megfizetni – azért, hogy egy marék ellenzékinek feljebb vigyék az ázsióját! Mi nem vonjuk kétségbe senki jogát arra, hogy kritikusan foglaljon állást; sőt egyenesen azt valljuk, a mi feladatunk saját gyengéink és hibáink ellenzékének lenni. De miképpen vélekednek azok az ellenzékiek, akiket amonnan így megtámogatnak? Vagy elutasítják és kikérik maguknak ezt, mint kéretlen prókátorságot, tiltakoznak és harcolnak ellene, és akkor már nem léphetnek fel úgy, ahogy ezt eddig tették. Vagy objektíve összejátszanak vele, és akkor viseljék is az ódiumát: tudja meg mindenki, hogy különféle emberbarátinak és önkényellenesnek feltüntetett gesztióiknak a legkonokabb nemzet- és keresztényellenes csoportok törekvései adnak hatalmi nyomatékot. Ne engedjük meg, hogy a szelíd eszmehirdetők szerepét játsszák, minden hatalomtól távol álló „igazság bajnokaiként" tetszeleghessenek."

A fentebb kivonatosan idézett, 1982-es Rényi Péter-szöveget juttatta eszembe Gajdics Ottó <öncenzúra> mai cikke. A Rényi-írásban föllelhetők azok a szavak, kifejezések, amelyeket kurziváltakkal helyettesítettem.

Kedvetlenül állapítom meg, nem először: a Kádár-éra konszolidált időszakában lényegesen képzettebb elvtársakat (is) alkalmaztak sajtómunkásnak, mint a mai uralom. Rényi Péternek - s ezt nem mentségére említem, sőt - legalább volt valami érdemi köze ahhoz, amiről hadovált...