1956 – 2016: emlékév, megint...
Számomra csak az fájdalmas, hogy ez a társaság egyik meghirdetett pályázatát Angyal Istvánról nevezte el. Hja, Eörsi István fölháborodott reakciójával nem kell számolnia a szervezetnek...
Azért talán reménykedhetünk abban, hogy lesznek a „kormánytól" független, tisztességes emlékezések is, tisztességes emberektől. Történészektől, íróktól, az események még élő részvevőitől.
Az emlékév egyik első eseményének tekinthetjük Stefano Bottoni interjúját.
Bottoni azt mondja, semmit sem vár az évfordulós emlékezésektől. A fentiekből kitűnhet, magam sem vagyok optimista: legalábbis semmi jót sem várok semmitől, ami a „kormány" és „szellemi hátországa", elképesztő médiabirodalma (például pestisracok.hu: micsoda meggyalázása, kigúnyolása ez a szennyes otrombaság az egykori srácoknak, akik életükkel, szabadságukkal fizettek hősiességükért!) által vezérelt.
Bottoni intejúja maga sem szolgál újdonságokkal: nyilván nem is könnyű valami alapvetően újat mondani e témáról – s ha lehetne, aligha egy ilyen interjú a megfelelő alkalom rá. De az talán elvárható, hogy '56-ról szólván az interjúalany ne kalandozzon el mindenfelé, legalábbis ne bocsátkozzék érdekesnek tűnő, ám nagyon is vitatható, ráadásul aktuálpolitikai föltételezésekbe. Legalábbis számomra furcsa, hogy a nagyrészt '56-ot tárgyaló fejtegetésekbe belefér egy megjegyzés arról, hogy 2011-ben – csak nem a „homályos pénzügyi körök"? – meg akarták buktatni Orbánt. Persze, az egész szöveg ismeretében az is érdekesnek mondható, hogy az interjú készítője éppen ezt a megjegyzést találta kellően figyelemfölkeltő címnek...
Bottoni egyébként azzal indokolja az emlékévvel kapcsolatos pesszimizmusát, hogy 1956-ról nem látott új és átütő kutatásokat, Kalmár Melinda (Magyarország és a szovjetrendszer) és Tulipán Éva (Szigorúan ellenőrzött emlékezet) munkáin kívül.
Talán nem tévedek, ha összefüggést vélelmezek két dolog között: egyrészt Bottoni nem említi meg, hogy Tulipán Éva kötetének hitelességét, korrektségét illetően súlyos kételyek is megfogalmazódtak, másrészt ignorálja azt a következetes, levéltári kutatásokra alapozott, gondosan mérlegelő munkásságot, amely Eörsi László köteteit jellemzi.
Tulipán Éva könyvének tán legalaposabb kritikája éppen Eörsi Lászlótól való, középpontba helyezve a Köztársaság téri események Tulipán általi sajátos leírását (A konzervatív, jobboldali emlékezet 1956-ról; Újra Tóth Ilona; az eseményekről: Köztársaság tér, 1956).
Természetesen bárkinek meglehet a véleménye Eörsi László munkáiról, ahogy másokéiról is. Egy történész nyilván egészen más szemszögből értékelhet könyveket, munkásságot, mint a hozzám hasonló laikus. Számomra például nagy élmény volt szembesülni olyan emberek sorsával, akiknek nevét sem emléktáblák, sem közterületek elnevezései nem őrzik: én úgy éreztem, legendák, mítoszok helyett a valósággal találkozom, s az a valóság megrendítőbb és főleg elgondolkodtatóbb minden mítosznál.
Nem azt kifogásolom tehát Bottoni interjújában – ha már így hozta szóba a témát –, hogy nem dicséri Eörsi könyveit (a legutóbbiak: Soroksár 1956 (2014); „A pesterzsébeti fegyveres ellenállás, 1956" (2015); készül a kőbányai eseményeket tárgyaló mű), hanem csak azt, hogy meg sem említi őket: úgy tesz, mintha azok nem is léteznének, vagy nem volnának komolyan vehetők.
Nem rendes dolog ez, hiszen nehezen hihető, hogy ne tudna róluk...
1A miniszter [Balog Zoltán] arra is kitért, hogy azt "a méltatlan helyzetet", amelyet a 2006-os emlékév meggyalázása jelentett, helyre kell állítani, le kell mosni az akkor esett gyalázatot.. Tartok tőle, hogy nem a köztársaság elleni fideszes puccskísérlet méltatlanságára gondolt...