jamborpitbull

jamborpitbull

Ultimátum Németországnak

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön. A kormányszóvivő közlése szerint a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a német tulajdonú Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.

A szerződésfelmondást vérlázítónak tartom, és helyeslem a kormány intézkedését. Ezúton intézek ultimátumot Németországhoz, elég volt a packázásból, nem tűrünk tovább. Követeléseimet eljuttatom a Bundeswehrnek, a Bayern München elnökének és számos német sajtóorgánumnak. Magukra vessenek, ha követeléseimet nem teljesítik.

1. A magam nevében azonnal hazarendelem Dárdai Pált, a Hertha Berlin futballcsapatának magyar edzőjét, a jövőben Felcsúton kell teljesítenie feladatát.

2. A Bayern Münchent tiltsák ki a Bajnokok Ligájából, helyén a Puskás Akadémia indulhasson.

3. Arra kérem Tarlós István budapesti főpolgármestert, hogy a budapesti Németvölgyi utat azonnal kereszteljék át Tejútra vagy Hadak útjára.

4. Követelem, hogy semmisítsék meg az 1954-es futballvébé döntőjének eredményét, a 2:3-mal végződő meccset a világbajnoki trófeával adják 2:0-ás végeredménnyel a magyaroknak.

5. Az augsburgi csatavesztést az összes német történelemkönyvben írják át A magyarok diadala cím alá.

6. Kérem Jakob Grimm és testvére összes horrortörténetének kitiltását a magyar mesekönyvekből.

7. Kérem az M3 tévécsatornát, hogy végérvényesen vegye le műsoráról a flegma viselkedésével a magyar közéletet még kriminalizálni képes Derrick felügyelőt.

8. Tiltsák be Magyarországon az adidas termékeket. Csak a kínai gyártmányú odidos és idedas-cipőket lehessen árulni a jövőben az Ázsia Centerben. A Bosch termékeit régi ukrán ütvefúró-készleteinkkel kérem pótolni.

9. A Nürnbergi mesterdalnokok című Wagner-operát a jövőben Ceglédberceli mesterdalnokok címmel szabadjon csak műsorra tűzni.

10. Azt a hatezer német vállalatot, amely Magyarországon fektet be, és 300 ezer embernek ad megélhetést, kötelezzük arra, hogy a magyar kormánynak minden héten megüzenhessék: Entschuldigung...

 

2015.12.17 15:12

Ajánlott cikkek

Blogger

jamborpitbull

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.