Orbán Viktor kormányfő jobbnak látta, ha nem kommentálja a FIFA döntését, amely szerint zárt kapuk mögött kell rendezni a Magyarország-Románia futball vb-selejtezőt a Magyarország-Izrael úgynevezett barátságos mérkőzésen bemutatott antiszemita megnyilvánulások miatt.

Pedig ezt az ítéletet például sokféleképp lehet értelmezni, s a kormányfő egyébként igen ritkán utasítja vissza a futballjátékkal kapcsolatos felvetéseket.

Most akadnak, akik túlzott szigort emlegetnek, mások kettős mércét, jogtalanságot, újabb összeesküvést, és így tovább. Azok között, akik elismerik, hogy vállalhatatlan és tűrhetetlen, amit a magyar „drukkerek” egy csoportja előad „szurkolás” fedőnevű akciója keretében, amely magában foglalja koncentrációs táborok nevének skandálását éppúgy, mint az alkalmi zsidózást, érdemi vita folyhatna arról, igazságos-e a FIFA verdiktje, következetes-e a szervezet politikája ebben a tekintetben, s hasonlóan jár-e el hasonló súlyú ügyekben.

(1. Én spec ahhoz a táborhoz tartozom, amelyben az a nézet uralkodik: csodás futballkultúránkhoz, múltunkhoz, hagyományainkhoz, egyáltalán, civilizált közösségünkhöz méltatlan ami történik. Mert tizenkét évvel az után, hogy az MTK rajongóinak azt üzenték: indul a vonat Auschwitzba, még mindig önfeledten zsidóznak és cigányoznak a sportpályákon. Egyszerűen nem értem, először miért nem magunkban keressük a hibát, miért nem háborodunk fel a gyűlöletrigmusokon, miért nem teszünk rendet. 2. A kettős mérce pedig ezek szerint a bolgárokra, valamint a Pro Patria olasz negyedosztályú csapatra is vonatkozik, mert e két együttes is zárt kapuk mögött játszik, miután rasszista akciókkal tűntek ki támogatói.)

Ám Orbánnak ezúttal nem oszthatunk lapot a vitában, mert hallgat. Miniszterelnökökkel ez sűrűn előfordul, mert többségük ritkán érzi szükségét annak, hogy labdarúgóügyi véleményét megossza az érdeklődőkkel.  (Már amennyiben az antiszemita szennynek bármi köze van a sportághoz.) Csakhogy Orbán Viktor a kisebbségbe tartozik.

Élő adásban ígért stadiont egy vidéki városnak, aztán a rádióban még arról is nyilatkozott, hogy mi a véleménye a FIFA szabályalkotó testületének döntéséről, amely szerint a technika segíthet megítélni, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a kapuvonalon. A szakértő akkor azt mondta: nem örül a határozatnak, mert „A futball maga az élet. Ott a technikának csak szűk körben lehet helye.”

Nem tudni mekkora az ominózus terület, mert újabban maga Orbán is szívesen alkalmaz olyan forradalmi vívmányokat, mint a fényképező. A FIFA-gálán például úgy pózolt a híres részvevőkkel, ahogyan mi szoktuk nyomni az ölelkezős fotókat a házibuli hajrájában, oda se hederítve, hogy éppen a vasalódeszkát vagy a hangzavar miatt reklamálni érkező Szuzi nénit szorongatjuk. (Azt is meg kell említenünk, hogy hamis látszatot keltenek azok, akik úgy állítják be, hogy a kormányfő a hallgatói fórum helyett választotta az Aranylabda átadását. Ezzel azt a benyomást keltik, hogy konkurált a két rendezvény, s ha nincs az ünnepség, akkor Orbán akár a felsőoktatással kapcsolatos eseményre is ellátogathatott volna. Ez nyilván nem igaz. Tuti volt valami edzőmeccs, amelyen NB I-es vagy NB II-es gárda játszott a Rimaszombattal vagy a Dinamo Kijev tarcsijával, tehát kár lenne a diákoknak azzal kábítaniuk magukat, hogy csak Messi győzte le őket. Bármilyen labda nyer velük szemben.)

Azt is kár lenne feledni, hogy a miniszterelnök a Magyar Labdarúgás Fórumán két esztendeje a magyar futball dicsőséges múltjáról értekezett, s felidézte: Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor tiszteletére készített emléktáblát avatott fel Egyiptomban. Aztán a saját forradalmai iránt föltűnő vonzalmat érző Orbán megjegyezte: „Remélem, a tábla még épségben van!” Ezzel a szellemes kiszólással értékelte az észak-afrikai diktatúraellenes mozgalmak erőfeszítéseit.

És a választások után egyórás interjút adott a Sport TV-nek a testkultúra helyzetéről. És. És. És. És.

Most hallgat, s kész szerencse, hogy nem hétfőn jött az ítélet, mert így még legalább eltetszeleghetett a jellemóriás Gerard Depardieu-vel a puccos parti után.

Príma partner a francia/orosz adószakértő. Éppen megfelel illusztrációnak ahhoz a mentalitáshoz, amelynek eredménye, hogy Guardiolával kattogtatunk, közpénzből stadionokat ígérgetünk, akadémiát elemzünk, viccelődünk, Nyírlugoson kispályát avatunk, majd a társadalmi mobilitás emblémájaként ünnepeljük, iszonyú sok forintot a futballhoz irányítunk, csak éppen akkor kullogunk el csöndben, ha valami balhé van.

Pedig akinek szenvedélye a játék, annak tudnia kell: a foci nem ilyen.