Ez körülbelül akkora meglepetés, mint a magyar férfi vízilabdacsapat győzelme a kinshasai városi válogatott ellen.

A Népszabadság megszerzett egy dokumentumot, amelyből kiderül: a Közgép Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozik. Mármint az a cég, amely több százmilliárd forint értékben építkezhet közpénzből, s több tízmilliárdos hitelkeretet kapott az állami Magyar Fejlesztési Banktól. A tulajdonosai nevét trükkök százaival rejtegető cég karrierje újabb gyomros a húsz év kitartó, kemény munkájával tönkrevert magyar társadalomnak.

 Mert ez az elit szórakozik vele – néhány, rövid zárójeltől eltekintve – a rendszerváltás óta.

Miért is kell hülyének nézni mindenkit, s elhitetni velünk, hogy a gigaberuházásokat vezénylő cégek versenyképessége éppen a kormányváltások napján veszik el? Már épp nincs pénz nyári gumit venni a markolókra, vagy mi történik a bűvös napokon? Valaki szétszaggatja az aszfaltkészítés receptjét? Miért nem fordul elő ilyen a kólával? Miért nem esik vissza a forgalma a Pepsinek például egy miniszterelnök-csere alkalmával?

Miért kell nekem elhinni a nagykoalíciós gyűlöletet, ha épp a Margit-hídon sétálgatok? Miért kell nekem örülni annak, hogy a Parlament épületét a kontraszelekció tudományos kutatóműhelyének kísérleti laboratóriumává alakították? Miért kell nekem elfogadni, hogy húsz éve nem sikerül rendezni az ügynökkérdést? Miért kell nekem elismerően bólintani, hogy két évtized alatt képtelenek voltak rendbe tenni a pártfinanszírozást? Miért kell nekem felsóhajtani azért, mert Magyarország államformája még nem vállalkozás? (Bár Némethné miniszteri kinevezése jelzi: akadnak, akik a változást megfontolásra érdemesnek találják.)

De ez a sztori legalább arra jó, hogy megértsem végre, mi zavart Kiss Ádám sok vitát generáló írásában. Az, hogy – akaratom ellenére – mind többször érzem úgy: egyetértek vele.

Pedig nem akarok, mert a kollektívára vonatkozó ítélet sohasem lehet igazságos, s egyébként is, a rendszerváltás mégis csak teljesítmény. Úgy értem, príma munka a jogállam megteremtése. Kivételes produktum Orbántól, Sólyomtól, Tölgyessytől, meg a többiektől a demokratikus intézményrendszer finom fölépítése. (Orbántól egyébként az sem mindennapi bravúr, hogy a kor legjobb gondolkodói által formált struktúrát pillanat alatt zúzta porrá.) Ám minden nap történik valami, ami Kiss Ádám véleménye felé terel.

Mert amikor a demokratikus átmenet eredményeit elérő társaságra gondolnék, akkor a szemembe röhög a Közgép. Oda, ahova nemrég még Hagyó röhögött, meg a BKV. Előtte meg Tocsik és Kaya Ibrahim. Meg a kakaóbiztos számítógép és a Marslakók.

És amíg itt Simicska Lajosok a tótumfaktumok, meg Nyergesek kapják a földeket, meg polipok hastáncolnak a hatalomtól bódult képviselőknek, s amíg a polgárok nem zavarják el mindenféle gondolkodás nélkül az összeset, aki a közös csapolására szerződött, amíg nem az zavarja a többséget, hogy lopnak, hanem az, hogy mások, addig totálisan értelmetlen a cigányügyről dumálni, a mélyszegénységet elemezni, az oktatáspolitikai lépéseket analizálni, meg az Európa-képünkről vitatkozni.

Mert addig ez nem egy ország, hanem egy vidámpark.

Abból a fajtából, amelyikben sokan hánynak a rothadó hullámvasúton.