Nyilván okosabb választ is adtam már magamnak a „Kávé mellé mi legyen?” kérdésre, például amikor az ásványvizek magnéziumtartalmát hasonlítottam össze a palackon föllelhető adatok alapján, de ma a Magyar Nemzet nyert.

Persze alapesetben ezzel sincs gond, ám azon a felületen, amelyen máskor Techet Pétert olvasok, ma Hoffmann Rózsába botlottam, minek nyomán arra jutottam: helyesebb lett volna mivanveled?-tematikájú üzeneteket küldeni régen látott hölgyismerősöknek a Facebookon.

Mindenesetre nem vizsgáltam felül a határozatot, hanem olvasni kezdtem.

Már a nyitány sem mindennapi, amennyiben a minden idők legrosszabb kormányzati teljesítményt nyújtó oktatáspolitikusainak világranglistáján is előkelő helyen szereplő államtitkár ezzel kínált meg: „Magyarország felnőtt polgárai két évvel ezelőtt nagy többséggel úgy határoztak, hogy a megelőző évtizedek önpusztító helyben járásával szemben új irányt kell szabni hazánk fejlődésének”.

Először is, ide nekem azt a felnőttet, akinek a "Menjenek már a picsába a szocik!" felkiáltás helyett az járt a fejében: évtizedek önpusztító helyben járása miatt új irányt kell szabnia. Másodszor, Pokorni kolléga aligha örül majd felhőtlenül, hogy miniszteri időszakát sikerült beilleszteni Magyar Bálint munkássága mellé. Harmadszor, miféle javaslat az, hogy a helyben járással szemben kell új irányt szabni. Mármint, nem teljesen mindegy, hogy melyik irányba nézve járok helyben? Persze nyilván van megfejtése a rejtvénynek, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kódfejtői majd levélben értesítik a nyerteseket.

Amúgy is: lényegtelen a szövegelemzés, mert a tartalom a fontos. Éppen ezért kissé zavaró, hogy nehezen jutunk el a tanügyig, pedig a cikk arról regél. Aztán végre beleütközünk Mária Terézia 1777-es intézkedésébe, s ekkor még nem bontakozik ki előttem a virtuális diadalív, melynek egyik pillére a Ratio Educationis, a másik pedig Hoffmann köznevelési törvénye.  

Ám haladunk tovább, s az aktuális jogszabálynál újabb historikus kitekintő következik: „A történelem az 1920-as évek végén egyszer bizonyította már, hogy a pusztulásra ítélt, háborúban megcsonkított országot is talpra lehet állítani a nemzet szolgálatába állított, jól szervezett tanüggyel; most is ezt az utat kell követnünk”

Az nem világos, hogy akkor most előbb pusztulásra kell-e ítélnünk az országot, továbbá megcsonkítani egy kicsit, mintegy feláldozva Békést, de legalább Tornyosnémetit, vagy ezen már túl vagyunk, s már csak a tanügyet kell a nemzet szolgálatába állítanunk.  

Sok idő nem jut a merengésre, mert elérkezünk a lényeghez: a pedagógusok életpályamodelljéhez. Ekkor az államtitkár tüzet nyit mindre, aki a feltétlen örömködés helyett azt kérdezgette kishitűsége őrületében: honnan lesz erre pénz? Szerencsére magyarázatot is ad az ügy árulóinak viselkedésére: „Kifordult értékrendű világunkban nincs mit csodálkozni az ügyeletes jajongók és bajkeverők ilyen reakcióin.”

És jön a finálé, ahol végre tüdőn rúghatná azokat, kik nem hittek benne, hiszen a Széll Kálmán-terv 2.0 így szól: „A pedagógus-életpályamodell 2013 szeptemberétől lép hatályba, amennyiben...”

Mondom, így van vége: amennyiben. És ... Az államtitkár úgy érezte, e feltétel részletezése már túlfeszítené a dolgozat kereteit, így nem bontotta ki a terv minden részletét.

Ez az új irány.

Tegye fel a kezét, aki még nem járt helyben éppen erre.