Először is szögezzük le: a FIFA, s annak ultrakonzi szabályalkotó testülete nem a kerületi ostobabajnokság dobogósainak társulata. Ezt már csak onnan is tudjuk, hogy a szervezet konkrétan a világ legnépszerűbb sportágát irányítja, mindemellett a legmenőbb brandek egyikét (lásd: futball–vb) gondozza. Bankszámlája szépen hízik, s attól most tekintsünk el, hogy politikájának emblémája nem az elvhűség.

De a szabályokat olyan következetesen védi száz éve, hogy az már unikum. Lassan az otthoni Maradj talpon!-vetélkedő vitatott jeleneteit is gyorsan vissza lehet nézni videón, miközben az ultramodern létesítményekben rendezett, milliós profitot termelő szórakoztatóipari csúcstermék megkockáztatja, hogy pillanatnyi rövidzárlaton, apró - elméletileg kivédhető - tévedésen dőljenek el sorsok, mérkőzések, kupák, milliárdok.

És nem is csak a videó a baj. Azaz, lehet, hogy igen. Szóval az történt, hogy a minap hazafelé baktattam melóból, amikor furcsa dilemma jelent meg az agyamban. Akárhogy csavartam, arra jutottam, logikai bukfenc pihen a labdarúgás szabályaiban. (Most a jövőbeni párkapcsolataim lehetőségének megőrzése érdekében tekintsünk el attól a kérdéstől, hogy miért a futballregulák elemzése köt le kirándulásszervezés vagy önfeledt társasjátékozás helyett.)

Tehát. A labdarúgás játékszabályainak lesfejezete úgy fogalmaz: a játékos leshelyzetben van, ha közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda és az utolsó előtti ellenfél. (Természetesen a leshelyzet önmagában nem büntetendő, de a téma szempontjából irreleváns, hogy milyen esetekben kell a játékvezetőnek beavatkoznia.)

Mivel ennek a meghatározásnak az értelmezése vitákra adhatna okot, a kiegészítés pontosít: „A közelebb van az ellenfél kapuvonalához kifejezés azt jelenti, hogy egy játékos fejének, testének vagy lábának bármely részének kell közelebb lenni az ellenfél kapuvonalához a labdánál és az utolsó előtti védőnél is. A karokat nem értjük bele a meghatározásba.”

Na de akad másik szabály is, amely a szabálytalanságokról referál. Tehát közvetlen szabadrúgás jár, ha a játékos – kivéve a kapust a saját büntetőterületén belül - szándékosan kézzel érinti a labdát.

Talán a futball két levitatottabb szabálya a les, s a kezezés. Előbbi időtlen idők óta ad okot élénk disputákra, virtuális vonalakkal kísért elemzésekre, az utóbbi kapcsán pedig talán az idők végeztéig tartja magát a mindent tromfoló „Kéz!” felkiáltás. Amint a labdarúgó kézzel érinti a labdát, a közönség ordít, a csapat megáll, az edző reklamál. Pedig a szent könyv világosan fogalmaz: a játékvezetőnek csupán akkor kell beavatkoznia, ha a mozdulat szándékos.

És itt térünk vissza a FIFA-hoz: a szabálykönyv, amellyel nyilván csak kevesek kerülnek kapcsolatba, fokozza a dilemmát. Mert logikátlan.

Tudniillik nehéz elmagyarázni, hogy a leshelyzet megítélésekor a karok miért esnek más megítélés alá, mint a többi testrész, ha ugyanúgy szabályos érintésre alkalmasak, mint a láb vagy a tüdő.

A „szájhagyományt” csak erősíti a FIFA, amikor a fej, a test és a láb helyzetét elkülöníti a kéz helyzetétől. Mintha az lenne az üzenet: a kéz lehet bárhol, mert azzal úgysem akciózhat a labdarúgó.

Csakhogy: de. Előfordulhat, hogy a futballista csak azért nincs lesen, mert a labda elrúgásának pillanatában csupán a keze van közelebb az ellenfél kapuvonalához, mint az ellenfél utolsó előtti játékosa vagy a zsuga, és a következő pillanatban nem szándékos mozdulattal, de kézzel veszi át a center a labdát, majd kapura tör. Az miért más, mintha a lába lógna be, s azzal gurítaná maga elé a gömböt?

Lehet, hogy létezik erre a felvetésre logikus magyarázat. Még azt is elhiszem, hogy nem feszül ellentmondás a két szabály között. (Azt sem tartom kizártnak, hogy hülye vagyok, s nem veszek észre valamit.)

Ám abban biztos vagyok: a világ legnépszerűbb játéka nem engedheti meg magának a pontatlanságot vagy a dilemma létezését.

Az jó hír, ha nem is teszi, de ebben most a legkevésbé sem vagyok biztos.

(Amúgy aki szeretné tesztelni a szabályismeretét annak a NOL egyszer összedobott egy tesztet: hajrá.)