Történt, hogy a balatonalmádi kéttannyelvű gimiben az oktatási sztrájkkal és a keretszámokkal kapcsolatos véleményükről kérdezték a végzősöket, s az igazgatónő jegyzőkönyvet - mondom: jegyzőkönyvet - készített a beszélgetésekről, amelyet elküldött a Veszprém Megyei Kormányhivatalba.

A direktor a hvg.hu kérdésére nem cáfolta a kvázi vallatást.

Csakhogy világos legyen: tizennyolc éves, érettségi előtt álló srácokat interjúvoltak arról, mit gondolnak a szerencsétlen kormány kretén tevékenységéről. Állásfoglalásukat rögzítették.

Azaz a rezsim nem elégszik meg azzal, hogy olyan otromba módon viseli magán a posztkommunizmus megkülönböztető jegyeit, hogy azzal lényegében egyetlen rendszerváltás utáni kormány sem konkurálhat, szeretné, ha tisztában is lenne mindenki azzal: nem akar másnak látszani. Mi több, az omladozó rendszerben túlélésre játszó mellékszereplők a tüntetések hatására mintegy fellázadtak: még egyszer meg akarják mutatni a közösség véleményét felvállaló, céljaiért küzdeni is hajlandó rétegeinek, hogy nincs vége a harcnak. Nem adták fel, őrizni akarják múltunk szellemiségét. S erre - reményeink szerint - Orbán Viktor rezsimjének működtetése az utolsó lehetőség.

Ezért Fekete György, a választási regisztráció, az ügynökügy szabotálása, a képhamisító kinevezése állami hivatal élére, a véget nem érő hazudozás, a konzultáció a fiatal káderekkel, a teljesítmény, s a tehetség megvetése, továbbá a seggnyalás fetisizálása.

Meg a diáklista. Mint valami szar filmben, amely a Kádár-diktatúra mindennapjait dolgozza fel, miközben azt hittük, már csak röhögünk majd az efféle bohócokon, akik megfélemlítésre hajtanak, miközben nem értik, hogy felnőtt egy generáció, amely kurvára nem találkozott párttitkárokkal, az agyere eldurran, ha azért lesz a senki valaki, mert ő volt a legjobb arc a párt ifjúsági szervezetének balatoni bulijában, és gyűlöli, ha hülyének nézik, s a képébe hazudnak. 

Persze a listázó tanár most nem érti, mi a probléma, mert csak azt tette, amit a rendszer működéséből következően tennie kellett. Tényleg rispect az üzenetért: a posztkommunizmus hajlandó lázadni, hogy megőrizze pozícióit.

Legalább egészen világos, mit kell innen szépen eltakarítani, majd megakadályozni, hogy bármilyen maskarában még egyszer visszatérhessen a hatalomba.

És ha egyszer tényleg sikerül a projekt, akkor sokan köszönettel vegyes tisztelettel emlékeznek majd a Rózsa nevére.