Áder: akár köztársasági elnök is lehetett volna
Áder János döntött: lehetett volna köztársasági elnök, de inkább növelte részesedését a Fidesz Zrt.-ben. Ezzel egyúttal világossá vált az is: tévedtünk, amikor azt írtuk az államfőváltás idején, hogy Orbán Viktor akkor lett volna korrekt az országgal szemben, ha egy másfél literes ájszteát küld a Sándor-palotába. „Az éppen annyira testesítette volna meg a nemzet egységét, mint Áder, s annyira hangsúlyozta volna az intézmény autonómiáját, mint Schmitt.”
Most be kell vallanunk: sokkal egyenesebb megoldás volt a koleszos havert, a fiúk egyikét a székbe ültetni, mint egy barackos üdítővel kockáztatni. Bár Áderről sok reménykedő hangú cikk jelent meg, Révész Sándor már régen részletezte, mit köszönhet a demokratikus politikai rendszer a vakondvadászatban és főügyészekkel megejtett randik szervezésében kitűnő politikusnak. Mindenesetre utólag már kijelenthető, hogy azért volt belátó megoldás a kolléga megbízása, mert szépen jelezte: a politikai vállalkozásnak tényleg nincs más célja, mint valami eszement, ködös, érthetetlen, elvtelen kvázi ideológiával álcázva privatizálni az országot.
És ezt pont olyan szomorú látni komcsinak, polgári radikálisnak, konzervatívnak, ahogyan Londonba menekült pizzafutárnak, Konrád Györgynek és magyar kis- és középvállalkozónak. Mielőtt a Békemenet Habony Árpád-díjas sztárjai, a sósavval felszerelt aktivisták, valamint a KDNP posztkommunista tagozata tüntetést szervezne az engem felcukkoló Bajnai Gordon garázsa elé, leszögezem: nem az a baj, hogy a jobboldal kormányoz, nem az országot támadom, és nem tüzelek senki szemére gumilövedékkel.
Sőt. Elismétlem: a baloldal nem érdemelt mást az úgynevezett nyolc év után, mint történelmi leckét. Meg is kapta. (S mára végre világossá vált: az eszme nem lehet azonosítható egyetlen párttal sem. A baloldal nem egyenlő a szervezett erők egyikével vagy másikával. Az egy értékvilág, amelyben sokfelé vezet sokféle út.)
A tragédia most az, hogy nem egy jobboldali kormány irányít. Annak sok intézkedésével nem értettem volna egyet, mert világnézetünk különbözik. Vitatkoztam volna a szociálpolitikán, alighanem az oktatási politika részletein is, az egyházpolitikában sem lettünk volna azonos platformon; a sor folytatható. De nagy örömömre rendezte volna az ügynökkérdést, s szakított volna a posztkommunizmus szörnyű maradványaként kísértő kontraszelekcióval.
Csakhogy Orbán Viktor és cége dirigál, s olyan rendszer alakult, amelynek az önkény nem „nem szándékolt következménye”, hanem célja és lényege. A földrajzosok szétzavarásával kezdődött a munka, amely a korlátlan hatalmon nyugszik, s nem ismert törvényt, normát, elvet vagy igazságot.
Ezt igazolta csak Áder János, aki eszménél és közösségnél, társadalomnál és demokráciánál fontosabbnak tartja a cég stabilitását. Ezért szignálta az alaptörvény negyedik módosításáról szóló szöveget. Ahogyan Kövér László mondta Bayer Zsolt köszöntésén: sohasem tagadják meg egymást. Inkább mindent, amiben valaha hittek, s mindent, amiben közösen hihetnénk, de egymást nem.
Ennek nyomán ma csupán ezen a társaságon, meg az új generáció igazgatótanácsban helyet kapó tagjain, így Rogán Antalon vagy Lázár Jánoson múlik, meddig terjed az önkény. Mert az világos: azt csinálnak, amit akarnak, ami éppen eszükbe jut. Függetlenül jogtól, rációtól és időjárástól.
Pedig a hatalommegosztást, amelyet idehaza most éppen elfelejtünk, nem az energiaszolgáltatók, Kertész Imre vagy a Hallgatói Hálózat találta ki, hanem a politikai filozófia legjelentősebb gondolkodói. Hogy ne kaphasson senki abszolút hatalmat, mert kell fék, ellensúly, kontroll, akármi.
De nem Orbán Viktornak. Az már csak csöpp a tengerben, hogy Áder János, a társaság felügyelő bizottságának első embere odáig merészkedik, hogy Kölcseyt idézi: a haza minden előtt.
Kár, hogy a Fidesz Zrt. Magyarországon több, mint a minden.
Mert így megelőzhette nála a hazát.