Mert nem láthatta, de kezdjük inkább az elejéről.

A nap slágertémája, hogy Kassai Viktor nem adta meg az ukrán csapat szabályos gólját az Anglia elleni Eb-meccsen. Történt, hogy a második félidőben előbb Erős Gábor nem vette észre, hogy a vendéglátók támadója lesről indul Hart kapuja felé, néhány pillanattal később pedig Vad II István tévedett: úgy vélte, a labda nem haladt át teljes terjedelmével a kapuvonalon, amikor Terry kivágta azt. A szigetországi garnitúra 1-0-ra nyert, Sevcsenko és társai kiestek. (Az UEFA azonnal reagált... A játékvezetők varsói főhadiszállásán gyakorolják a bírók az ilyesféle helyzetek megítélését - képünkön.)

A magyar játékvezetői ötös (Kassai Viktor, Erős Gábor, Ring György, Vad II István, Bognár Tamás) azonnal a támadások kereszttüzébe került. A bíró Wikipédia-oldalát már feltörték, a mémek elborították a közösségi oldalakat, s honfitársaink is osztják szépen a kollégákat, mert hibáztak.

A „hazai” indulatok részint érthetők, amennyiben az eset az Eb negyeddöntős részvételről határozó találkozóján történt. Annyiban nehezen indokolhatók, hogy állami támogatás nélkül készülő, saját szakmájukban a világ legjobbjai közé tartozó, amatőr státuszban munkálkodó, a topfutball elitjébe tartozó szakemberekről van szó. Olyan sportemberekről, akik ezúttal hatalmasat hibáztak.

Pedig...

E mérkőzéssel talán a fináléba is belépőt válthattak volna. A magyar team ugyanis tökéletesen vezette az Olaszország-Spanyolország találkozót, az első kör rangadóját. Olyannyira, hogy az UEFA jegelte a csapatot, s a legrázósabb feladatok egyikét bízta rá: az ukrán-angol mérkőzést.

A nemzetközi szervezet, miként a FIFA is, megannyiszor bizonyította már: vakon bízik Kassaiban és társaiban. A garnitúra működött olimpiai döntőben, világbajnoki elődöntőben, Bajnokok Ligája-elődöntőben és -fináléban, s szinte automatikusan kapott szerepet az Eb-n is.

A donyecki mérkőzésen csaknem ötvenezer néző, fergeteges hangulat, s óriási feszültség várta a magyar kvintettet. Kassaiék megint tökéletesen dolgoztak az ominózus jelenetig. Kassai jól menedzselte a találkozót, kitolta az első sárga lapot, aminek jelentősége csupán a baki után mutatkozott meg igazán. Majd jött a rövidzárlat. Soha ekkora balszerencséje még nem volt ennek a csapatnak.

Egy támadáson belül hibázott Erős, az első számú magyar asszisztens, aki évtizede „ikerpárja” a „főnöknek”, a fantasztikus sportember, akinél a vb után veserákot diagnosztizáltak, s a szörnyű kórból tért vissza a csúcsra, valamint Vad II István, akit az európai játékvezetés legnagyobb ígéretei közt tartanak számon, aki a minap került fel a kontinens topkeretének előszobájába, aki rendszeresen vezet Bajnokok Ligája-találkozókat.

Utóbbi kapcsán meg kell említeni, hogy bíróként újra és újra föllép a klubfutball csúcssorozatában, ám alapvonalon posztoló kollégaként talán még tízszer sem teljesített szolgálatot. Az UEFA ezúttal erre a feladatra jelölte ki. Sokat nem gyakorolhatott, mert a bajnokságokban nem alkalmazzák az ötjátékvezetős rendszert. Ez Platini ideája.

Egyébként is megér egy zárójelet: a csúcsfutball milliárdos bizniszében a bírók amatőrként mozognak. Papíron nem főállásban készülnek a csúcstalálkozókra, hanem mintegy amatőrként ugranak be Rooney és Terry közé rendet tartani, s éppúgy elvárják tőlük a hibátlan teljesítményt, mint a futballistáktól.

Hogy amúgy korántsem amatőrök, azt a sorsdöntő tévedés utáni periódus jelezte: a legimponálóbb játékvezetői alakítások egyike volt, amit valaha láttam. Az eset után ugyanis alighanem realizálták: hibáztak. Tudhatták a közönség reakciójából, az ukrán kispad fékezhetetlen haragjából, a pálya körüli miliőből. Ekkor már föl is fogták: vége az álomnak, nincs döntő, sőt lehet nyitni a bőröndöket.

Ennek ellenére ott folytatták, ahol abbahagyták. Rendet tartottak, hiába a fölfoghatatlan presszió, nem ajándékoztak kamu ítéleteket az ukránoknak, miként féken tartották az érthetően dühös játékosokat is. Olyan idegállapotban, amilyenben legföljebb sírni lett volna kedvük.

És biztos vagyok benne: a meccs után sem álltak elő azzal, hogy nekik a pillanat tört része alatt kell dönteniük, hogy Terry fehér cipője és a kapufa arra a momentumra egybeolvadt a labdával, továbbá nem sajnáltatják magukat, mert évekig készültek erre a tornára, s egy hiba miatt vége mindennek. Még azzal sem jönnek majd: egyszerűbb lett volna a csatárnak berúgni a helyzetet.

Tévedtek, s felelnek a hibáért. (Ráadásul abban csupán reménykedhetünk, hogy mihamarabb földogozzák az esetet, mert különös lelki erőt feltételez a továbblépés.)

És mindezek után még sorjáznak a kérdések, amelyeket föltesznek a kollégák a folyosón.

Miért nem bírálta felül Kassai a kollégáit?

Mert az képtelenség. Mindkét esetben az előírt helyen tartózkodott, az egyiknél háttal a támadónak, azaz lehetetlen volt megítélnie a leshelyzetet. A másikra elég magyarázat, ha valaki járt már futballpályán. A büntetőterületen belülről, tizennégy méterre a kaputól lényegében lehetetlen megállapítani, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a levegőben a tizenkét centiméteres kapuvonalon. Amikor pedig arról elmélkedünk, hogy fél méterrel bent volt-e a zsuga, akkor nem árt eszünkbe vésni: ha a 68 cm kerületű labda egyetlen pontja is érintkezik a 12 cm-es vonallal, akkor nincs gól.

És egyébként is: a legjobbak voltak Kassai társai. Olyanok, akikkel tökéletes az együttműködése. Megannyi esetben segítették már ki, s megannyiszor vittek már el balhét közösen. Aki valaha is vezetett mérkőzést, az pontosan tudja, ilyen esetnél legföljebb a pókerjátékos bírál felül. Ha nincs százszázalékos bizonyítéka a játékvezetőnek arra, hogy igaza van (nem áll például ő is vonalban, ami itt lehetetlen volt), akkor a kockázat felmérhetetlen. Igen, ismerjük a régi legendás bírókat, akik fölülbírálgattak: egykamerás vagy kamera nélküli meccseken, ellenőrizhetetlenül. Esetleg rögzített játékhelyzetnél, amikor a játékvezető is helyet választhatott magának. (Meg persze akadnak korszakos zsenik, akik egy-egy ítéletnél tengelyből is jobban döntöttek, mint az asszisztens vonalból.)

Minek áll ott, ha ezt az egyet sem látja?

Azért áll ott, mert Platini odaküldte. Azaz az UEFA találmánya az ötbírós rendszer, nem a játékvezetőké. A francia elöljáró bizonyítani akart: az ember is képes hibátlan teljesítményre, miként a technika. A kísérlet nem sikerült, mert nem sikerülhetett. A sportvezetők helyett Vadék viszik el a balhét, mintha nem minden játékvezető azt hangoztatná: nincs tévedés nélküli mérkőzés. Az csak a szerencse kérdése, hogy döntő pillanatban, vagy jelentéktelen esménynél érkezik a hiba.

Az csak mellékszál, bántják azért is az ötödiket, mert csak ezért van ott. Pedig a néző sohasem tudja, mennyi döntést hoz az alapvonali játékvezető, mert szigorúan tilos bármilyen jelzést adnia. Azaz meglehet, több büntetőterületen belüli kényes helyzetnél is a kolléga segített a játékvezetőnek, ám erről a közönség nem értesülhet.

Hogy lehet ekkorát hibázni?

Mármint 15 centiset. Mondjuk mi úgy, mintha a többi szakmában nem lenne hiba. Mintha a kapus nem követett volna el végzetes hibát az angolok góljánál, mintha nem hagynának ki a labdarúgók is ordító ziccereket. Mintha a kórházban nem halnának meg elvileg még menthető betegek, mintha a rendőrök kezei közül nem csúszna ki bűnöző, mintha az újságíró nem írt volna még hülyeséget, mintha a csapos nem hozott volna még rozéfröcscöt fehér helyett. A különbség az: itt nincs lehetőség a korrekcióra, miként a szívsebészeknél sem. És ne gondolja senki, hogy minden mérkőzés után könnyű szembesülni az igazsággal: a videót már az öltözőben meg lehet nézni. És nincs magyarázkodás: ha les, akkor les, ha buktatás, akkor buktatás. Ha jön a hiba, jön a büntetés.

Persze a cél az, hogy jó döntés szülessen. Most nem az született. Az ötös tagjai valószínűleg ezért nem aludtak az éjszaka, ezért fog még számtalanszor lejátszódni előttük a jelenet, ezért nézik majd meg ezerszer, ezért bambultak üveges tekintettel a váróban, mikor várták a repülőgépet.

Ettől függetlenül ez az Eb ismét azt bizonyította: a Kassai Viktor vezette magyar játékvezetői csapat a saját szakmájában a világ legjobbjainak egyike. Igaz, ezúttal méretes hibát követett el.

A játékvezetőknek örökre együtt kell élniük a hibáikkal. Ezért nem kell sajnálni őket.

De nem vihetik el ők a balhét azért, mert a technika fejlődése és a futball tempójának növekedése legyőzte a játékszabályok őrzőinek konzervativizmusát.

Úgy látszik, a haladás csak ilyen áron tartóztatható fel. Blatter, Platini, és a többiek dönthetnek arról: megéri-e.