Magyarország eddig is a nemzetközi jogi eljárásrendet követte az azeri kiadatási ügyben, ezután is ezt teszi, és nem tulajdonít különösebb jelentőséget a kialakult vitának.

Az idézet Orbán Viktor miniszterelnök konklúziója a hét végi eseményekről. Azt nem  elemeznénk, hogy mennyire előremutató, ha egy országnak a baltás gyilkos a jele a diplomáciai óvodában, mert fölösleges.

Például azért, mert a kormányfő nyilatkozata előbb csöpp korrekcióra szorul. Magyarország ugyanis különösebb jelentőséget tulajdonít ennek az ügynek. Tény: akad olyan hazai szervezet, amely nem izgatja magát amiatt, hogy mocskos diktatúrák és lejárt szavatosságú paradicsomsűrítmények közé kvalifikálta magát.

Például a kormány.

Annak pedig tényleg mindegy. Aktuálisan egyetlen lehetősége nemzetközi reputációjának "hazai" helyreállítására a photoshop. A valóság úgysem zavarja, a szoftver pedig segíthet abban, hogy Orbánék újra komoly társaságba kerüljenek.

Más aligha.

Legalábbis meglepő lenne, ha a civilizált országok többsége elismeréssel fogadná, hogy a rendszerépítő kollégák árlistát tesznek közé szolgáltatásaikról

Persze így legalább mindenki tisztában lehet vele, hogy ha a Bajnokok Ligája-győzelemhez megbízható középső védőre lesz szüksége a Videotonnak, akkor Magda Marinkót elcserélhetjük Nemanja Vidicsre, ha pedig az unortodoxia miatt esetleg elfogyna a kredit, akkor a Szépművészeti Múzeumot eladhatjuk egy tehetős sejknek, aki örül, hogy a kertben, mármint a Hősök terén nem kell kapálnia, de kellemes környezetben rendezhet fasza grillpartikat.

A döntés üzenete egyéb tekintetben is aggasztó. Az nem meglepő, hogy Orbán ismét elkerül mindenféle értékvilágot, amelyben valaha is megfordult. (Bár sok helyen föllépett, az efféle lépések sehol sem szalonképesek és tolerálhatók.) Az azonban rémisztő, hogy nem fogja fel, minek, milyen következménye lehet.

Az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a külügyi és az igazságügyi tárca szakértői ne pakolták volna tele az asztalát olyan dossziékkal, amelyeknek utolsó oldalára baszom nagy betűkkel írták javaslatukat: Ne! (Ha nem tették, akkor erősen javasolt a két szervezet ünnepélyes feloszlatása, esetleg további állami fenntartása a szórakoztatóipari intézmények mecenatúrájának keretében.) Orbán mégis meglépte.

Mert megígérték neki – szól az érv.

Hiszen mindenki úgy ismeri a miniszterelnökünket: naiv, mint a Hófehérkébe ojtott Barbie baba.

Csakhogy most nagyon elszámolta magát. Baltás gyilkosokról tárgyalni nem az iskolák államosítása, az FTC kubatovosítása, meg Simicska-cégek izgalmas versenye az MTVA tenderén.

Hanem árulás.

Mindannak a tagadása, amin a nyitott, európai Magyarország épülhetne.

Ha pedig ez nem számít, akkor tényleg nincs különösebb jelentősége ennek az  egész ügynek.

Mint ahogyan egyetlen másiknak sem, amelyben bármi szerepe van az igazságnak és a szabadságnak.