elkurtan

elkurtan

Az megvan, hogy?

Mind szórakoztatóbb, ahogyan a Fidesz PR-osztályaként működő médiumok pánikolnak Bajnai Gordon miatt. A korábbi kormányfő mondott egy beszédet...

Mind szórakoztatóbb, ahogyan a Fidesz PR-osztályaként működő médiumok pánikolnak Bajnai Gordon miatt. A korábbi kormányfő mondott egy beszédet, a társaság meg nekiesett, merthogy a politikus, ugye, 2010 előtt.

És csöppet sem érdektelen a problematika. Fontos tudni, hogy akinek a bizalom nem elég, miféle garanciákat kaphat arra: a korszakváltás lehetséges olyan politikussal, aki kormánytag volt az úgynevezett elmúltnyolcévben, s ritkán háborodott fel látványosan Hortobágyra épített vízibicikli-kölcsönzők miatt. Erről szólhat érdekes vita is.

Ám azt éppen a Bajnai múltján leginkább rágódó lapokból tudom, hogy a kettős mérce elfogadhatatlan, mi több, sértő, így talán nem is kellene alkalmazni.

Mármint, nyilván akadnak, akik elhiszik, hogy a jobboldalon a Vesta-szüzek radikális és konzervatív szárnya vetélkedik egymással, miközben amott Al Capone is csupán gyakornok lehet a lopásra és hazaárulásra szakosodott frakciónál, de esetleg ha szakítani tudnának a gyakorlattal, amely szerint lesznek gyarmat, hogy tudniillik Orbán Viktoré, akkor esetleg csöppet árnyaltabban fogalmaznának, s kritikai észrevételeiket nem korlátoznák az ellenfélként azonosított oldal képviselőire.

Mindenesetre akad néhány ezer kérdésünk, amelynek megválaszolása segíthet dönteni arról, hogy ha Bajnai alkalmatlan, mert az elmúlt évek, akkor akad-e más is, aki méltatlan a vezető szerepre.

Az megvan, hogy akad egy politikus, aki állami támogatások elosztásáról tanácskozott ismerőseivel, s a „Ne mi kapjuk a legtöbbet!” instrukcióval szállt be a beszélgetésbe?

Az megvan, hogy akad egy politikus, akinek a háza közvetlen közelében közpénzből is támogatott futballbirodalom épül?

Az megvan, hogy akad egy politikus, aki mintegy a nemzetegyesítés jegyében, az árokásás elleni harcot fölvállalva, azzal hódított: a haza nem lehet ellenzékben?

Az megvan, hogy akad egy politikus, aki Simicska Lajosból APEH-elnököt csinált?

Az megvan, hogy akad egy politikus, aki korábbi párthaverokat küldött ügyésznek és számvevőnek?

Az megvan, hogy akad egy politikus, aki a független színtársulatokat taccsra tette, miközben szerencsejátékos forintokkal tömik a Fradit?

Az megvan, hogy akad egy politikus, aki mindenféle egyeztetés nélkül verte szét az ország politikai rendszerét, s csinált egy újat?

Az megvan, hogy akad egy politikus, akinek kormánya 200 millióért hirdetett IMF-ügyi hazugságokat?

Az megvan, hogy akad egy politikus, akivel szemben már szinte lehetetlen hitelességi versenyt veszíteni?

Az megvan, hogy ez a politikus az ország miniszerelnöke?

2012.11.11 12:11

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.