Visszaszólt Orbán Simicskának

Úgy tűnik, Simicska Lajos ügynökvádja Orbánt Viktort is megrázta: a miniszterelnök ugyanis válaszolt az újságírói felvetésre, hogy valóban ­írt-e jelentéseket Simicska Lajosról katonakorában. A miniszterelnök szerint Simicskából a sértettség beszél, és fölösleges „ilyen csinn-bumm cirkuszokat csinálni a magyar politikában", másrészt a tények magukért beszélnek, az adott témával kapcsolatban minden információ hozzá­férhető.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ezt nem osztják az ellenzék pártjai. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerint Orbánnak a testület következő ülésén számot kell adnia „a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról". (Arra célzott, hogy Simicska vasárnapi nyilatkozata szerint a róla szóló, netán Orbán által gyártott akták a magyar nyilvántartásból eltűntek, Moszkvában viszont lehet róluk másolat, ami zsarolhatóvá teszi az egykori informátort.) Boross Péter volt belügyminiszter és miniszterelnök szerint viszont Orbán bizonyítottan nemet mondott a beszervezésre.

A bizottság előtti meghallgatás gondolatával az MSZP, a Jobbik és a DK is egyetértett. A Párbeszéd Magyarországért ­javaslata szerint nyilvánosságra kell hozni a rendszerváltozás előtt készített, jelenleg mágnesszalagokon őrzött ügynöklistákat, és csak azokat az információkat szabad kitakarni, amelyek az állambiztonsági szolgálatok működőképességét veszélyeztetnék.

Schiffer András, az LMP társelnöke azt szorgalmazta, hogy a Fidesz–KDNP támogassa javaslataikat az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozataláról és arról, hogy a parlament kötelezze a kormányt, járjon el azért, hogy Oroszország tegye megismerhetővé az ­1944–1991 között keletkezett magyar vonatkozású KGB-iratokat. – Simicska állításai éppúgy Magyarország cselekvőképességét vonják kétségbe, mint a korrupciós vádakra alapozott kitiltási botrány – hangsúlyozta Schiffer.

A Jobbik szerint Orbánnak le kell mondania, ha nem tud cáfolni. A DK-s ­Vadai Ágnes szerint Simicska vádjai alátámasztják a kormány keleti nyitással kapcsolatos külpolitikáját, a paksi bővítés titkosítását és a Fidesznek az ügynökaktákkal kapcsolatos elutasító álláspontját.

A Népszabadságnak sikerült megtalálnia azt a zalaegerszegi elhárítótisztet, akiről Simicska Lajos beszélt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.