Meghiúsulhat a kémelhárító esküje a közgyűlésben

Az SZDSZ politikai ízléstelenségnek tartja Kivágó Iván Györgyné - az egykori állambiztonság kémelhárítója - jelölését a Fővárosi Közgyűlés megüresedett helyére - nyilatkozta kedden Bőhm András, a párt fővárosi képviselője.

A liberálisok bíznak abban, tette hozzá, hogy az MSZP visszavonja döntését, és egy új, alkalmas személyt jelöl a pozícióra. (Előzőleg John Emese fővárosi SZDSZ-frakcióvezető még az MSZP belügyének nevezte a jelölést, hozzátéve, hogy nem a múlt a lényeges, hanem "a város jövője".)

Bőhmhöz hasonlóan érvelt a Fidesz és az MDF is azt követően, hogy a Magyar Nemzet megírta: Kivágóné a hetvenes évektől az állambiztonsági szolgálatoknál, ezen belül is a kémelhárításnál dolgozott. A Fidesz hétfői reagálása szerint jellemző, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyett egy volt kommunista állambiztonságis személyében találják meg a szocialisták a fővárosiak megfelelő képviselőjét, az MDF pedig arra kérte a szocialistákat, delegáljanak inkább egy feddhetetlen demokratát.

Kivágó Iván Györgyné, Soroksár alpolgármestere egyébként nem tagadta kémelhárítói múltját, igaz, hétfői nyilatkozatában fontosabbnak nevezte Budapest költségvetését, mint azt, hogy "az azt megszavazó egyik szocialista fővárosi önkormányzati képviselő a Kádár-rendszerben az állambiztonságnál dolgozott". A kémelhárító főcsoportfőnökségen elmondása szerint azzal foglalkozott, hogy a külföldiek államellenes tevékenységét megakadályozza (ami nem meglepő, elvégre ez a kémelhárítás elsődleges feladata - a szerk.), de "nem tett olyat, ami miatt őt meg kellene hurcolni". Utalt rá, hogy tizenkét éve helyi önkormányzati képviselő a főváros XXIII. kerületében, most pedig úgy állítják be, mintha bűnöző lenne.

A pártok kifogásai miatt kérdéses, hogy a képviselőjelölt leteheti-e az esküt a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. (Ny. M.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.