Habony Árpád mégsem fényevő

Orbán Viktor mostanában nyilvánosan nemigen elismert tanácsadójának valószínű bevételi forrását tárta fel a Figyelő.
A hetilap csütörtökön megjelent száma az ellentétet vizsgálta, ami Habony Árpád feltűnő jómódra utaló életvitele és azon tény között feszül, hogy a tanácsadónak nincs kormányzati pozíciója, a kabinettel nem áll szerződésben - ahogy a miniszterelnök fogalmazott, "ilyen nevű ember" nincs a fizetési listákon -, továbbá az egyetlen, a nevén lévő gazdasági társaságnak, a Színes tinták Bt.-nek nincs nyeresége.

A lap értesülései szerint Habony egyik valószínűsíthető bevételi forrása a Press & Belt Produkciós Iroda Kft., ahonnan havi egymillió forintos jövedelemre tesz szert. E cégnek Jáksó László korábbi élettársa, Halkó Gabriella a tulajdonosa. Halkó neve egyébként megtalálható a budapesti Szerb utca egyik házának kaputelefonján is. A belvárosi ház nem ezért került a hírekbe, hanem azért, mert Habony szinte hazajár az épületbe, ami azt valószínűsíti, hogy tényleg ott lakik.

A Figyelő megkeresésére Jáksó László azt mondta, nem tudja, fizet-e a műsorgyártással foglalkozó cég Habonynak, ilyesmiről nem beszélget exével.

A hvg.hu beszámolója szerint nem először mutatkozik kapcsolat Habony és Halkó között. Tavaly derült ki, hogy a Szépművészeti Múzeum tíz darab, 300 millió forint összértékű festményt adott kölcsönbe egy Brand Lab Tanácsadó Kft. nevű cégnek havi 15 ezer forintért. Ezt a társaságot öt éve Habony testvérétől, Habony Máriától vette meg Halkó és Jáksó.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.