Habony félmilliós táskával vágott át a szegénység ellen tüntetők között

„3 300 0000 embernek rendszeresen nincs elég pénze élelmiszerre!”; „2 500 000 ember nem tudja fizetni a lakbért, rezsit vagy a lakáshitelt!” – ilyen feliratú transzparensekkel tüntettek a Kossuth téren a költségvetési megszorítások ellen, amikor is átvágott közöttük Habony Árpád, Orbán Viktor főtanácsadója egy több százezer forint értékű Gucci táskával a kezében.

Habonyt az Index fotósa szúrta ki, aki éppen akkor sétált ki a Parlamentből, amikor a tüntetők át akarták adni karácsonyi csomagjaikat a képviselőknek.

Fotó: Huszti István / Index

Az Index utánajárt, és kiderült, hogy a bézs alapon kék mintás Gucci kézi- és laptoptáska most akciós, az eredeti 2100 dollár helyett most „csak” 1469-ért lehet hozzájutni, azaz mai árfolyamon 520 ezer forint helyett 364 ezer forintért. Azt viszont nem tudni, Habony mikor vette.

Ezzel sikerült leköröznie Rogán Antalt, akinek elhíresült Loius Vuitton táskája mindössze negyedmillió forintba került (2009-ben legalábbis). Igaz, ma már nem hordja: megelégelte az őt ért „támadásokat”, és elárverezte a hátizsákot, az összeget pedig egy kilakoltatás előtt álló családnak ajánlotta fel. 

Ezek után jogos izgalommal várjuk, mi lesz Habony Guccijának sorsa. Különösen azok után, hogy – ahogy arról Pokorni Zoltán kifakadása nyomán beszámoltunk –, hogy már belülről is bűzlik a fideszes dőzsölés, bár a jelek szerint ez Habony orrát még nem csapta meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.