Rogán elárverezi formabontó hátizsákját

Megelégelte az őt ért támadásokat Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, ezért úgy döntött, megválik márkás hátizsákjától. Egy népszerű aukciós portálon árverezi el, a befolyt összeggel pedig egy kilakoltatás előtt álló asszonyon akar segíteni.

Mint ahogy azt talán elsőként megírtuk, 2009-ben Rogán Antal egy divatos Louis Vuitton Bosphore Backpack (Boszporuszi Hátizsák) modellel jelent meg a parlamentben. Az újonnan 240 ezer forintba kerülő táskát és tulajdonosát volt kollégánk, Kovács Bence le is fotózta.

Rogán Antal és a hátizsák
Rogán Antal

Azóta számtalan internetes mém született a témában. A politikus a Blikknek elárulta, hogy az egyik aukciós internetes portálon árverezi el a táskát.

– Még 2009-ben az interneten vettem a táskát. Az árára nem emlékszem, a feleségem, Cecília 80 ezer forintért hirdette most meg – mondta el a lapnak Rogán. – Remélem, minél többet kapok érte, mert a pénzt egy gyermekét egyedül nevelő V. kerületi édesanyának adom, aki sok százezres tartozást halmozott fel, s kilakoltatás fenyegeti.

A "RoganCecilia" felhasználó által a Vaterán meghirdetett táska kikiáltási ára tehát 80 ezer forint volt, de a licit már most, az aukció vége előtt egy héttel 105 ezernél tart. A szerencsés nyertesnek futárszolgálattal viszik ki a táskát, vagy amennyiben kívánja, személyesen is átveheti azt Rogánéktól.

Az oldalon nem sok információ található a táskáról, komment viszont annál több: a hozzászólók nagy része nem is a márkás hátizsák után érdeklődik, hanem inkább véleményt mond a táska-ügyről és a kormány munkájáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.