Börtönbe vezetett a 6000 eurós fuvar

A. Ania 6000 eurót kapott volna újdonsült nigériai ismerősétől egy közel egykilós kokainszállítmány célba juttatásáért. Ehelyett azonban per pillanat egy magyar börtönben várja a bírósági tárgyalását. Most emelt vádat ellene az ügyészség.
Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásával vádolja a Fővárosi Főügyészség a 41 éves A. Ania német állampolgárt, aki egy nigériai férfi megbízásából csaknem egy kiló kokaint próbált meg Brazíliából Magyarosságon keresztül Németországba csempészni.

A német nő tavaly ismerkedett meg a nigériai férfival, aki könnyű pénzszerzési lehetőséget ajánlott neki: legyen drogfutás. A nő elfogadta a felkérést. Ez év januárjában a férfi azzal bízta meg, hogy 6000 euró fejében Brazíliából az általa előre meghatározott – Magyarországot is érintő – útvonalon vigyen el egy kokainszállítmányt Németországba. A német nő kiutazását, kinti tartózkodását, a kokaint rejtő táska átvételét mind a nigériai férfi szervezte és intézte.

A. Ania 2016 januárjában Dortmundból Barcelonába, majd onnan Brazíliába repült. Sao Paulóban vette át azt a kézitáskát, amelynek mindkét oldalában laposra préselt kis csomagokat rejtettek. A két kis csomag összesen 900 gramm, több mint 60 százalékos tisztaságú kokaint tartalmazott.

Budapesten bukott le, ahol a NAV repülőtéri igazgatóságának emberei átvizsgálták a holmijait és megtalálták a táskába rejtett kokaint. A laborvizsgálatok szerint a két, összes 900 grammos csomagban 625 grammnyi 100 százalékos tisztaságú kokain volt.

A magyar törvények értelmében ekkora kábítószer mennyiség birtoklásáért öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság. A. Ania előzetes letartóztatásban várja ügyének tárgyalását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.