„Félnek már eléggé, nem szabad őket fenyegetni”

„Ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre”, mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. A hatalom bukását követően „kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek”, akiknek a bűnösségét tisztességes eljárásban bizonyítják majd – üzente a DK elnöke a Sukoró-perben első fokon elmarasztaló ítéletet hozó bírónak, a vádat képviselő ügyésznek, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, valamint a kormányfőnek. Gyurcsány Ferenc szerint a diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekmény, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit.

Nem ez az első alkalom, hogy politikus üzenget a független igazságszolgáltatás szereplőinek. Például az egykori közigazgatási és igazságügyi miniszter egyenesen az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérte a Kúria elnökétől, mert elégedetlen volt a Cozma-ügyben hozott verdikttel.

A Rezesova-perben is hangzottak el kemény kijelentések: felháborító és elfogadhatatlan, hogy a súlyos balesetet okozó asszony luxuskörülmények között tölthette a házi őrizetet – hangoztatta a Fidesz akkori frakcióvezetője. Egyébként az érzékeny ügyekben hozott döntéseket hol a kormányoldal, hol az ellenzék kritizálja, s ez utóbbi körben nem egyszer beszéltek kifejezetten politikai indíttatású ítéletekről.

A Gyurcsány által megfenyegetett Handó Tünde OBH-elnök ezt meg is elégelte, és pár hónapja lapunknak azt nyilatkozta: „a véleménynyilvánítás szabadsága csaknem korlátozhatatlan alapjog, ám más hatalmi ágak képviselőitől elvárható, hogy ne tegyenek olyan nyilatkozatot, amely alkalmas lehet a független igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására”.

És persze hasonló mértéktartást remél az ellenzéki politikusoktól is. De hiába, mert a volt miniszterelnök – mind ez ideig példátlanul – büntetőeljárást helyezett kilátásba egy konkrét ítélet miatt. Ami egészen elképesztő – kommentálta Gyurcsány igen erős kijelentést Bárándy Péter ügyvéd, egykori igazságügy-miniszter. Álláspontja szerint egy nem átlátható és megalapozatlannak tűnő tényállás alapján senkit nem lehet bűnösként kezelni, de legalább ennyire megengedhetetlen, hogy bárki az igazságszolgáltatás szereplőit nyíltan megfenyegesse.

Más kérdés, hogy adott esetben a mentelmi jog az ügyésznek vagy a bírónak sem biztosít feltétlen mentességet a felelősség alól – hangsúlyozta. Egy ítélet milyensége, a tényállás hibás értékelése miatt viszont senkit nem lehet kérdőre vonni, mert a jogorvoslati fórumok éppen arra valók, hogy az esetleges hibákat korrigálják. Ám ha egy ügyész vagy bíró a vád, illetve az ítélet befolyásolása érdekében maga is bűncselekményt követ el, annak súlyos következménye lehet – tette hozzá.

Bárándy álláspontja ugyanakkor, hogy a közszereplőknek akár még egy nyilvánvalóan rossz ítélet kapcsán is tartózkodniuk kell minden olyan kijelentéstől, amely alkalmas lehet az igazságszolgáltatás bármely szereplőjének megfélemlítésére. A jelenlegi hatalom éppen eléggé megfélemlítette már őket – mondta –, ezért egy bombasztikusnak szánt, s talán komolyan át sem gondolt fordulat is alkalmas lehet arra, hogy ezt a félelmet még tovább fokozza.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.