Kétfarkúék feleannyiból kihozták a plakátkampányt, mint a kormány

Míg a Vastagbőr és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 35 ezret, a kormány 72 ezer forintot költött egy óriásplakátra.

A Vastagbőr és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) első körben 500, majd további 350 óriásplakátot rakott ki országszerte a kormány bevándorlásellenes kampányára válaszként.

Lázár János és Giró-Szász András is reagált akkor, utóbbi azt mondta, „a kormány 30 millió forintból oldotta meg azt a plakátszámot, amit 33 millió forintból oldott meg a Kétfarkú Kutya Párt”.  Az Átlátszó ugyanakkor kikérte és közzétette a kormánykampány költségeit, melyekből egyértelműen kiderül, hogy Giró-Szász szavai- a legfinomabb megfogalmazással élve - nem felelnek meg a valóságnak.

A kormány ugyanis 1025 óriásplakátra összesen 74 497 615 forintot költött, tehát egy óriásplakát 72 680 forintba került.

Az MKKP és a Vastagbőr 900 plakátja 31 606 744 forintba került, melyből először ötszázat, majd háromszázötvenet helyeztek ki, 50 darabot eltettek, hogy azokkal javíthassák a letépett darabokat. Egy plakát ára 37 185 forintba került, ha csak a legyártott és ki is helyezett 850 darabot számolják, illetve 35 119 forintot, ha a javításra elrakott plusz 50-et is hozzáveszik - írja a Vastagbőr.

 

 

 


 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.