Bukik az új MTVA-vezér is, kemény menedzser ülhet le a helyére

Hamarosan leváltják Vaszily Miklóst, az MTVA megbízott vezérigazgatóját - írja a Heti Válasz.

A lap úgy tudja, Vaszilynak már az érkezése is meglepetésnek számított, hiszen az Origo vezérigazgatói irodájából került a közmédia élére, s nem bizalmi ember. A helyére Such György, a Magyar Rádió egykori elnöke, az Országgyűlés Hivatalának jelenlegi főigazgatója kerülhet.

Such esetleges kinevezéséről a Népszabadság írt először február 27-én. Lapunk kérdésére akkor és most is cáfolta az információt.

Such nevéhez fűződik a közrádió radikális átalakítása, az MR elnevezések bevezetése, a Petőfi zenecsatornásítása, és a rádió nyereségessé tétele. A Heti Válasz megjegyzi: Such bejövetele azt is jelentheti, hogy a Fidesz elnökségében figyelik az M1 nézettségi adatait.

Ha a hír esetleg mégis igaz lenne, Such három éven belül már a harmadik vezérigazgató lehet az MTVA élén. Vaszily elődje, Szabó László Zsolt tavaly augusztusban indoklás nélkül lemondott. Az nem világos, hogy Szabó távozásában milyen szerepet játszott a tavaly március 15-én elindított állami hírtelevízióban, az M1 kitartó amatőrizmusa, de az biztos, hogy az Orbán-kormány gyorsan megbocsátott neki. Azon az Új-Zélandon lehet nagykövet, ahol négyszázmillióért csináltak nagykövetséget neki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.