Tisztulhat a kép az állami média élén

Such György neve is felmerült vezérigazgatónak, az NMHH kétértelmű választ adott, az érintett cáfol.

Hamarosan végleges vezérigazgatót nevez ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) élére Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke – értesült lapunk.

Vaszily Miklós vezérigazgató-helyettes tavaly augusztus óta megbízott vezérigazgatóként látja el feladatát, miután Szabó László Zsolt lemondott. Szabó László Zsolt távozásában közrejátszhatott az is, hogy a közel 80 milliárd forinttal gazdálkodó cég már nyárra nehéz pénzügyi helyzetbe került. Azóta a kormány átvállalta az MTVA több mint 47 milliárd forintos adósságát, így a cég éves szinten 8-9 milliárd forintos adósságtörlesztéstől szabadult meg.

Lapunk megkérdezte a médiahatóságot, hogy Karas Monika miért nem nevez ki végleges vezérigazgatót a közel 80 milliárd forinttal gazdálkodó MTVA élére. A hatóság kommunikációs igazgatóságától azt a választ kaptuk, hogy „a hatályos törvényi előírások alapján az NMHH elnökének hatáskörébe és szakmai mérlegelésébe tartozik, hogy kit milyen határidővel nevez ki az MTVA vezérigazgatói pozíciójába, azonban az elnöki hatáskörbe tartozó döntéseket sem most, sem a jövőben nem kívánjuk a döntés megszületése előtt nyilvánosságra hozni, sem találgatásokra rea­gálni”.

Ugyanebben a levélben rákérdeztünk arra az MTVA berkein belül hetek óta egyre többször hallott információra, szóbeszédre, hogy Karas Monika azért nem nevezi ki végleges vezérigazgatónak Vaszily Miklóst, mert Such György, az Országgyűlés főigazgatója lesz az MTVA új vezérigazgatója. Such György korábban volt az MTV alelnöke, majd a Magyar Rádió elnöke. Az ezzel kapcsolatos kérdésünkre az NMHH a következő többértelmű választ adta: „A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem kívánja sem megerősíteni, sem cáfolni a kétes eredetű hírt.” Beszéltünk Such Györggyel is, aki közölte: nincs semmi alapja ennek a hírnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.