Bírság után pert is kapott a nyakába a TV2 a képernyős erőszak miatt

Miután a Médiatanács június végén 14 millió forintra bírságolta a TV2-t az Éden Hotelben történt erőszakoskodás miatt, az eset sértettje a múlt héten személyiségi jogi pert indított a csatorna ellen.

„Úgy voltam vele, hogyha nem állok mereven ellen, akkor előbb szabadulok, úgymond hamarabb végzünk. A húzd meg, ereszd meg közepette azt reméltem, majd lenyugszik, anélkül, hogy az aktus megtörténne. De volt másik okom is: a műsorban korábban előfordult hasonló helyzet, melyben nem kaptam segítséget a tévésektől, így másodszorra úgy gondoltam, szintén nem számíthatok rájuk" – nyilatkozta a Heti Válasznak Stumpf Nóra, aki pert is indított a csatorna ellen.

A tévétársaság közleményben reagált Nóra nyilatkozatára. Eszerint a csatorna "kezdetektől nyitott volt az érdemi párbeszédre, ennek ellenére csupán egy alkalommal sikerült Nórával és ügyvédjével találkozni, ekkor kizárólag egy egyösszegű kártérítés merült fel, mint igény." Közölték azt is, hogy "a társaság visszautasítja volt játékosának vádjait és nem enged a zsarolásnak". A TV2 azt is állította: visszatartottak több olyan felvételt, amelyek egyértelműen Nórát hozták volna - a mostani nyilatkozatát is több ponton cáfoló - kellemetlen helyzetbe.

A történtek előzménye, hogy Nóri, az Éden Hotel egyik szereplője a szabályok alapján kénytelen volt együtt aludni egy Gábor nevű fickóval, akivel szemmel láthatólag nem akart szexuális aktusba bonyolódni. A bekamerázott hálóban durva erőszakkísérlet történt: a nézők láthatták, ahogy a fickó kierőszakolja a csókot, majd a lány folyamatos tiltakozása ellenére rámászik, szétfeszíti a lábát, miközben fenyegeti („most az én kezemben van a döntés"). A végül meghiúsult szex miatt Gábor hosszan szidalmazta a lányt.

Nóra mutatja sérülését az erőszakoskodás után
TV2

A történtekről a lány a riportszobában beszélt. A TV2 nem vágta ki a jelenetet a műsorból, és semmi szankciót nem eszközölt az erőszakoskodó férfival szemben, holott volt már rá példa, hogy kizártak egy szereplőt a műsorból, amiért az megpofozott valakit.

Ráadásul a TV2 az eset után közleményben tudatta, szó sem volt nemi erőszakról, csak egy csábítási kísérletet láthattak a nézők. akkor azt írták: "bármilyen erőszakos cselekmény esetén, vagy olyan szituációban, ahol bármilyen erőszak valószínűsíthető, a műsor gyártója azonnal közbelépett volna. Az Éden Hotel szabályzata is egyértelmű: ilyen esetben a vétkes játékosnak azonnal haza kell utaznia. Ez történt Kerekes Beus esetében is, akit pofozkodás miatt zártak ki a játékból. Nóri és Gábor esetében azonban nem történt erőszak". Pár nappal később viszont már azt közölték, a TV2 elismeri hibáját, amiért elnézést kér.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.