„Egyértelműen bűncselekmény történt az Éden Hotelben”

„A TV-2-nek tudnia kell, hogy az erőszak akkor is erőszak, ha a szenvedő fél megbocsát, részben kényszerből, részben félelmében, vagy hogy elkerülje a botrányt és a megaláztatást. Ha ezt nem büntetik, akkor mit?” „Ezt hívjátok szexuális zaklatásnak? (...) Akkor szexuális zaklatás a zaklatás, ha a nő is úgy gondolja, aki ott van. (...) Vagy az is lehet, hogy élvezi a helyzetet. Hagyjuk már, hogy ez erőszak. Akkor lesz az, ha a csaj is úgy gondolja.”
Íme, két komment a TV2 Éden Hotel című műsorának internetes oldaláról. A két szögesen ellentétes megközelítés jelzi, hogy mennyire megoszlanak a vélemények arról, hogy mi számít szexuális erőszaknak.
Néhány napja az Üvegplafon blog szúrta ki, hogy adásba került egy döbbenetes jelenet.
A jogvédők szerint bűnjel
A jogvédők szerint bűnjel
Forrás: TV2

Nóri, az egyik szereplő a szabályok alapján kénytelen volt együtt aludni egy Gábor nevű fickóval, akivel szemmel láthatólag nem akart szexuális aktusba bonyolódni. A bekamerázott hálóban durva erőszakkísérlet történt: a nézők láthatták, ahogy a fickó kierőszakolja a csókot, majd a lány folyamatos tiltakozása ellenére rámászik, szétfeszíti a lábát, miközben fenyegeti („most az én kezemben van a döntés"). A végül meghiúsult szex miatt Gábor hosszan szidalmazta a lányt.

Történt-e bűncselekmény? – kérdeztük a nők elleni erőszakkal és az áldozatok segítésével évek óta foglalkozó civil szervezettől, a Patenttől.  – Megítélésem szerint egyértelműen bűncselekmény, ami történt. A szexuális erőszak kísérlete, de minimum szexuális kényszerítés bűncselekménye– válaszol Spronz Júlia ügyvéd.

A Patent jogvédő munkatársa szerint a történtek ráerősítenek arra, amit már régóta szorgalmaznak az ENSZ illetékes bizottságával: indulhasson eljárás a sértett feljelentése nélkül is, hiszen az áldozatok gyakran a folyamatos fenyegetések, sokszor a szégyen miatt, vagy más okból – például mert nem bízik a hatóságokban – ezt gyakran nem teszik meg. Ez valószínűleg így lesz ebben az esetben is: a lány egy később készült videóban bagatellizálta a történteket.

A helyzet valóban nehéz, hiszen az ilyen ügyek magánindítványra indulnak csak el. A hatóság csupán akkor tudja lefolytatni a büntetőeljárást, ha van feljelentés. Az érintett lány édesanyja, még ha látta is a műsort, nem tud feljelentést tenni, arra csak a sértett jogosult.
– Ami történt, megmutatja azt is, hogy milyen nehéz helyzetben van az áldozat. A lányon látszik, ahogy közvetlenül az események után beszél a kamerába, hogy megviselték a történtek. Egyértelmű az is, hogy minden az akarata ellenére történt. Utóbb, amikor szembesítették az elkövetővel és a játékostársaival, visszakozott, hiszen világossá vált számára, hogy empátiára nem számíthat. Épp ellenkezőleg. Így aztán saját, jól felfogott érdekében döntött így – magyarázza Spronz Júlia, hozzátéve: sok áldozat szégyelli magát, vagy önmagát okolja, ezért is vállalja inkább a hallgatást. Ha nem titkolná a történteket, akkor számolnia kellene a megbélyegzéssel, a kirekesztéssel.

Spronz Júlia felhívja a figyelmet arra is: annak ellenére, hogy a meztelenkedés és esetleg a nyilvános szex is benne van a pakliban, amikor valaki vállalja, hogy résztvevője lesz egy ilyen műsornak, az biztosan nincs benne, hogy az akarata ellenére szexre kényszerítik. – Ha a testi önrendelkezésről is le kell mondani a szerződésben, akkor az nem lehet érvényes, hiszen potenciális bűncselekményekre adna felhatalmazást – mondja Spronz Júlia, aki rámutat egy nyilvánvaló ellentmondásra is. A TV2 ugyanis világos kereteket adott a játéknak, amikor deklarálta, hogy nem tűri az erőszakot. Erkölcsi állásfoglalásának tanúbizonyságát is adta, amikor hazaküldte azt a játékost, egy nőt, aki fölpofozta az őt sértegető férfit. Most azonban nem történt ilyen. Ez pedig egyértelműen kettős mérce – tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.