pupublogja

pupublogja

RÁHEL TELEFONJA

A hír annyi, hogy a miniszterelnök lányát látták, amint kihangosítás nélkül, a füléhez tartott mobiltelefonnal telefonált gépkocsivezetés közben, miközben édesapja évértékelőjére tartott.
A Népszava a „kis színes” kategóriában hozta a hírt, mindenki vigyorgott egyet rajta, hiszen épeszű ember egy csinos fiatalasszonnyal nem gyűlölködik, mégha a kedves papa modellt is állt volt az Utálatosképhez.

Nem s érdekelt volna senkit a dolog, ha fel nem tűnik a színen Tamás Gáspár Miklós, vértben és sisakban, csataménen, kivont sétapálcáját lengetve, és jól megvédte őt, majd ha már ez a szép gesztus eszébe jutott, hát egy nekifutással kiterjesztette óvó karjait a balliberális média fölé.

Válasszuk hát ketté a dolgot, kezdjük Ráhel telefonjával.TGM azt írja, hogy „senki nem lobbanthatja Orbán Ráhel szemére, hogy szereti az édesapját és büszke rá. Ezek természetes és tiszteletre méltó emberi érzések. Magától értetődik, hogy kíváncsi a miniszterelnök nagy jelentőségűnek vélt előadására.”
Hát lobbantotta a szemére a fene, az újság mindössze közölt egy tényt, amit akár úgy is meg lehetne ítélni, mint az Orbán-család jellemző megnyilvánulását – rájuk nem vonatkozik a törvény – de az újság erre nem tett célzást, pedig az ellopott erdő tolvajának, a miniszterelnök vejének felesége kapcsán akár tehetett is volna.
A törvény pedig rájuk is vonatkozik, mégha a jelek egyelőre mást is mutatnak, de remélhetőleg eljön még az az idő, amikor ez nyilvánvalóvá is lesz, mondjuk egy-két, a Magyar Köztársaság nevében meghozott ítéletből.

Moldova György írta, aki mellesleg szerény véleményem szerint hatszor akkora filozófus, mint TGM valaha is lesz, hogy a társadalom elvárja tagjaitól, hogy szerepüknek megfelelően viselkedjenek, így például a paptól, hogy ő legyen a kétlábon járó vasárnap.
Ez hozzávetőleg a miniszterelnökre is igaz, és ahogy az angol királyi család tagjai sem léphetnek át törvényeket, úgy még az ilyen pszeudo-demokráciákban is, mint a mienk, a magasrangú állami tisztviselők családtagjaira meglehetősen kemény szabályok vonatkoznának - ha betartanák.

Ők nem engedhetik meg maguknak még azt sem, amit az átlag-állampolgár egy laza vállrándítással elintéz, mert a médiafigyelem középpontjában vannak, és viselkedésükről nem csak róluk vonnak le negatív következtetéseket az állampolgárok.
Ha ezt nem sikerült megértetni velük ezidáig, még most sem késő beíratni őket tánc és illemtanfolyamra, valaki csak meg tudja értetni velük, hogy Apukának tesznek rosszat, ha nem viselkednek kifogástalanul.

A megoldás nem az, mint TGM sugallja, hogy a miniszterelnök lánya bármit tesz, az magánügy, ezért hagyjuk figyelmen kívül, hanem az, hogy a miniszterelnök lánya viselkedjen úgy, mint ahogy egy miniszterelnök lányának viselkednie illik, aztán a hűbérbirtokon, a kerítésen belül üljön be a kocsijába és menjen körbe-körbe az udvaron és telefonáljon, amennyit csak akar.

A másik kérdés: miről írjon egy újság.
Értem én, hogy a témaválasztás és s stílus igen fontos, de azért azt sem kell elfeledni, hogy egy újságot egyrészt tele kell írni, másrészt meg el kell adni.
Namármost megoldás lehet persze, ha az egész lapot TGM írja tele, de szerintem ez meglehetősen költséges mulatság, mert az ilyen értékes mondatokat, miszerint „a baloldali attitűd lényege a – kivétel nélkül minden ember egyenlő szabadságának és méltóságának védelme.” – meg kell fizetni, míg a kis színest akármelyik gyakornok meg tudja írni grátisz.

Van egy másik gond is, - ezt TGM valószínűleg el sem hiszi – a Népszava olvasóinak jelentős részét nemigen kötik le az ő briliáns eszmefuttatásai, mert a lap olvasói nem ugyanazok, akikkel belvárosi kávéházakban el szokott diskurálni.
A Népszavát az én nyolcvanhat éves anyukám olvassa, aki, mivel sokat megélt és látott már az életben, nem szeret már erkölcsi oktatásokat olvasgatni, és azt mondja, hogy a szerkesztési alapelveket beszélje meg TGM a lap főszerkesztőjével, egyébként meg ezeknek mindent szabad?
Az dédunokája meg tízezreket fizethet, mert rossz helyen parkol?
Tartsa be az Orbán-lány a szabályokat, majd nem szerkesztik ki!

Nekem meg tele van a hócipőm az ilyen széplelkekkel, akik az iszapbirkózás kellős közepén a Hattyúk tava mozgáskultúráját kérik számon a szarban hempergő ketrecharcosokon, akik a tetejébe nem is a saját szabályaik szerint harcolhatnak, mert az ellenfél harcmodora határozza meg a sajátjukat.

TGM néha dobbant egy nagyot és elérve a szökési sebességet valamiféle párhuzamos univerzumban landol, onnan küldi a bölcsességeket, mint korunk MZ/X-e.
Természetesen nem kell az újságnak (merthogy a baloldalon csak egy van, ugye…) lemennie kutyába, idáig se ment le, de azért ne essünk talán túlzásokba.
TGM – dicséretes módon –többek között azzal zárja írását, hogy „Senki nem tökéletes - én se - , szoktunk hibázni és tévedni. De elengedhetetlen, hogy hibáinkat és tévedéseinket elismerjük és kijavítsuk.”
Nosza!

De azért aggódom kissé, - úgy látom, TGM Orbán győzelmét prognosztizálja…:O)))

2014.02.21 00:02

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.