Hát bizony, lesznek világpolitikai változások a Brexiten túl is, részben annak következményeképpen.
Ennek egyik első jele, hogy a nagy kardcsörtetés után Erdogan török elnök úgy csúszott hason Putyin elé, mint hajdan a kegyvesztett pasa a szultán papucsához.
Cserébe az oroszok ismét elgondolkodnak a Török Áramlat megvalósításán, ez pedig azt bizonyítja, hogy az amerikai palagázról szóló nagypofájú kijelentések kissé messze jártak a valóságtól, a világ - és Európa - mégsem nélkülözheti az orosz szénhidrogéneket, bármennyire is próbálták ezzel etetni a népet, amikor az olajárak csökkentésével akarták térdre kényszeríteni Putyint.
Lehet átmenetileg nehézségeket okozni, de egy akkora ország, mint Oroszország kibírja ezt, hiszen a világgazdaságnak van egy évtizedek alatt kialakult nyersanyag-szükséglete, és az árakat sem lehet hosszú időn keresztül mesterségesen eltorzítani.
Így aztán, ha orosz gáz nincs, akkor gáz van, palagáz meg nincs, nincs kialakítva az infrastruktúra a cseppfolyós gáz átalakításához, és a kitermeléshez kapcsolódó környezeti problémákat sem lehet megoldottnak tekinteni.
Szóval, jön a Török Áramlat, a világ pedig ismét megtanulhatta, hogy a medve nem játék...

Az is érdekes, hogy a Brexit ügyében Amerika hallgat, ami persze akkor érthető, ha különleges szövetségesének eszetlen lépéseit ő sugallta, de legalábbis mély egyetértéssel szemlélte, mert érdekei az EU gyengítéséhez kapcsolódtak.
Oroszország sajnálkozása sem tűnt őszintének, hiszen az uniós embargó károkat okozott, márpedig Amerika érdekeit az Unión belül az Egyesült Királyság képviselte legvehemensebben.
A brit kilépéssel Amerika befolyása az Unióra meggyengült, és ezzel nemigen számoltak sem Washingtonban, sem Londonban, ahol azzal sem, hogy a fagyi visszanyal és a kilépések sorozata folytatódik, csak most már az Egyesült Királyságból lépnének ki a skótok, akik még nem felejtették el Stuart Máriát, emellett az Északi-tengeri kőolajkincset is a hónuk alá csapnák a váláskor.
Az is könnyen elképzelhető, hogy a bajok közelebb hozzák egymáshoz az Unió országait, és elindulnak a közös államiság megteremtésének útján, egyszerűen magukra hagyva a nemzetállamok szószólóit.
Ez a nemzetállami arcoskodás egyébként egy nagy marhaság, hiszen a nemzetek homogén népességet jelentenek, de ha körülnézünk, hát ilyen állammal Európában nemigen találkozhatunk.
Még a mi nemzetállamunkat is egy pár száz évvel ezelőtti migráns leszármazottja vezeti, lókupec őseihez mért szakértelemmel...

Hogy ez mennyire tarthatatlan, azt nem is kell nagyon bizonygatni, de azt azért megemlíteném, hogy a nemzetállami ötletek másodszor tennék padlóra Magyarországot - most éppen azzal okozva kárt, hogy a világban végbemenő folyamatokkal szembemasírozva megpróbálnak olyan receptet adni a magyar nép felemelkedésére, mely a függetlenség illúziójának porcukrával hinti meg a lyukas gatyából kilógó seggünket.
Mitől vagyunk mi függetlenek a józan észen kívül?
Olyanná akar tenni bennünket a Legmagyarabb Beteg, vagy a Legbetegebb Magyar, mint aki a rohanó árral szembeúszva próbál menekülni, de nem jut semerre, legfeljebb belefullad a vízbe.
Azzal nem számol, hogy ő is belefulladhat, hiszen ő halhatatlan - habár  helyében engem elgondolkodtatna, hogy Horthy negyvenkettőben még éppen a várható hadizsákmányon osztozkodott, negyvennégyben meg már rezidenciájának illemhelyén kuporogva írta alá lemondásáról szóló nyilatkozatot, miközben Erdélyt végleg elvesztette az ország.
Mindenesetre Orbán helyében a rezidencia kialakításánál nagyon odafigyelnék a WC-ülőke kipárnázására...

Hogy Kína nem mutat erre a kis torzsalkodásra semmiféle reakciót, az érthető - pár ezer éves tradíciókat nem rúg fel senki nem létező előnyökért.
Kína hosszú távra tervez, őt igazából Afrika érdekli, ahol már komoly pozíciókat is szerzett, és csak azért nem offenzívabb, mert egyelőre a belső piaca is ad elég teret a fejlődésének.
Mi meg itt játsszuk a kis homokozónkban a homokba pipiskét és pávatáncolgatunk a saját zenénkre, míg csak egyszer el nem húzzák a nótánkat.
Ha már egyszer Európába akartunk integrálódni, akkor talán velük együtt kellene menetelni, talp a talpra, mint tudjuk, mert az azért nevetséges, hogy egyrészt szidjuk az európai vezetést alacsony hatékonysága miatt, miközben mindent megteszünk az ellen, hogy hatékonnyá váljon.
Pedig azzá fog válni, vélhetőleg nélkülünk.
Európa saját lábre fog állni, fokozatosan és minden tekintetben, beleértve a pénzügyeket és a katonapolitikát is.
London pénzügyi szerepe meggyengült, katonailag pedig éppen a minap hívta fel Merkel a figyelmet a védelmi kiadások emelésére, ami lehet akár egy közös európai hadsereg felé vezető út első lépése is.
A viszony az Egyesült Államokkal olyan, mint barátnőké az iskolában, akik a barátságon túl egymás riválisai is.
Európa vagy megtanul sminkelni és fogyókúrázni, vagy kontrasztanyag lesz a versenyben, vagy rá fognak mutogatni, hogy ilyen csúnya lesz az, aki nem eszi meg a spenótot.
Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, mondja a dal, és ezzel Orbán is tisztában van, alkalmazza is lépten-nyomon, csak éppen saját magára nem vonatkoztatja.

Ha a libák legelni mennek, szépen sorba állnak, amelyik meg kiszaladgál a sorból, azt a galamblelkű pásztorlányka úgy csapja fejbe a mogyorófa pálcájával, hogy utána kóvályogva ül le a püspökfalatjára.
Nagy a gyanúm, hogy így járunk mi is - tenni kellene ellene.
Talán a migránsos népszavazás megfelelő alkalom lenne megmutatni, hogy Magyarországot nem csak vad nacionalista, élettől elszakadt népek lakják, vannak itt értelmes emberek is, jó sokan.
Kár, hogy konfliktuskerülő, önző, gyáva népek...

:O)))