Ő a rosszfiú, a vagány, a párt fenegyereke, a kezelhetetlen.
Ő az önjáró elefánt a szocialista porcelánboltban, amelyben forgolódhat ugyan bátran, mert amit össze lehetett törni, azt már mind összetörték párttársai, de mégis – sokan úgy vélik, hogy mégis extrém a tény meg a látvány, hiszen kilóg a keretek közül. Pedig a keretek adottak, az eljárások kifinomultak, a szokások részben a pártállami időből, részben a Nagy Mutyik időszakában nemesedtek elfogadott munkamódszerré, a kamarillapolitika szépségei felülmúlhatatlanok.

Ő meg nem bír magával, ügy viselkedik, mintha a nem látná. hogy ez a párt már régen nem az a Párt. Ez a párt ugyan eldobálta a hajdani MSZMP rekvizitumait, de szellemiségéből azért darabideig valamit megtartott, annak ellenére, hogy ez a párt már nem akar a kétkezi dolgozók pártja lenni, hanem láthatólag a kispolgárokra akar támaszkodni. Ezek a kispolgárok – amellett, hogy kicsik – többségükben ostobák is, akik nem ismerik fel saját érdekeiket sem, a megoldást pedig a maffiához való törleszkedésben látják.

Tévednek, mint ahogy téved a szocialista vezetés is, mely cselekvési programok írásában és odahajított csontok lerágásában véli felfedezni küldetését, de rettenetesen viszket attól, hogy esetleg meg kellene szólítania a macskapisi és kelkáposzta dialaktikus illatkeverékével illatosított lépcsőházak népét, a falusi zsellért, a panelprolit, a „meghalni sok, élni belőle kevés" birtokméretű parasztot, a szolgáltatásokban reménytelenül és kiszolgáltatottan vergődők hadát.

És piszkosul idegesíti, mikor Szanyi a baloldaliságot kéri rajtuk számon, mert lelkük mélyén érzik, hogy amit tesznek, az annak a politikának megtagadása és elárulása, melynek kialakításában a szocializmus utolsó huszonöt évében maguk is részt vettek.
Elárulása a kétkezi dolgozóknak, akik soha nem éltek ilyen kiszolgáltatottan, létbizonytalanságban, mint mostanában. 
Elárulása a gyermekeknek, akik előtt még soha nem volt ilyen bizonytalan a jövő, akiket még soha nem skatulyáztak be ilyen kegyetlen következetességgel, mint most, lezárva előttük a felemelkedésükhöz vezető utat.

Természetesen a történelmi szükségszerűség, ugye, meg a körülmények, meg a lehetőségek, meg a világtrend – de azért bizonyos alapelveket nem illett volna feladni.

És ott kellett volna vitézkedni a nép között, nem pedig befogott orral, fintorogva elfordulni, mikor beszart a demokrácia, meg a társadalmi felemelkedés lehetősége.

Nem mondanám, hogy Szanyi hibátlan, hiszen ő is hibázott nemegyszer, meg kereste pártja és a saját helyét, csak éppen ő balra kereste, eltérve kissé a mainstream irányvonaltól. Ő ott látta meg a „piaci rést", amerre mások nézni se mertek, meg nem is igen akartak, hiszen korunk hőse, a tehetségével és szorgalmával hétfőről-keddre milliárdossá váló politikus, aki először leamortizálja  pártját, majd megveszi annak székházát rosszul gazdálkodó pártjától, melynek ő volt a gazdasági vezetője...

Szanyit parkolópályára tették, persze ott is rögtön adott maga ellen támadási felületet, eljópofizott a gój motorosokkal, amit azok róttak fel neki halálos bűnként, akik évek óta jópofiznak Orbán Viktorral és tettestársaival.
Indult a pártelnök-választáson, mert azt gondolta, hogy a baloldali gondolkodásra van kereslet még pártjában, de kiderült, hogy olyan, mint a liba, aki a tepsiből kíván felreppenni.

A baloldaliságra a mai szocialisták szerint nincs igény, konformizmusra nagyobb szükség van a küldöttek szerint, akik régen elfelejtették már a szocialista eszméket, a szociáldemokrata eszmével meg elfelejtettek megismerkedni.

Igaz, itt a szociáldemokráciát a rendszerváltás óta csak bohócok és haszonlesők képviselték, és ez nemigen keltette fel az ismerkedési vágyat.

Szanyit se viselnék el pártelnöknek, hiszen ettől az embertől minden kitelik, képes megmondani tán még az igazat is.

Ő az egyetlen, akiben lenne annyi bátorság, hogy megsétáltatná vezetőszáron Orbánt és társait a Cinege utca-Markó utca menetvonalon, a többiek vagy beszariak, vagy bele vannak ájulva doktriner világfájdalmuk szépségébe.  Szanyi nem csomagolja a szavait, hanem bele a pacekba, nyersen, őszintén, nincs egyrészt-másrészt, meg nincs túlfeszített udvariaskodás, nincs szemforgató miniszterelnök-urazás a maffiózó említésekor, egyszerű szavak vannak egyszerű helyzetek leírására.

Legutóbb azt találta mondani, hogy „Molnár Gyula ragyogó választás a Fidesz számára", volt olyan lap az MSZP-elnökválasztás után, amelynek így kommentálta Szanyi, hogy a korábbi újbudai polgármester lett a párt első embere.

A Népszabadság pedig arról ír, hogy a pártvezetők közül többen úgy vélik, hogy az elnöki székért folytatott csatározásban az utolsó helyen végző EP-képviselő sértettségből beszél arról, hogy Molnár könnyű célpont lehet a Fidesznek, utalva a végül felmentéssel végződő korrupcióvádra. A párton belülről azt mondták a lapnak, ha komolyan veszik magukat, akkor Szanyi ellen fegyelmi indulhat, ez az új országos elnökség első, szerdai ülésén dől majd el.

Szánalmas.

Nem kétséges, Orbán ismeretében bármikor előfordulhat, hogy Molnár Gyula ellen vádat emelnek majd pedofília miatt, vagy lefényképezik a susnyásban, amint éppen Botkával enyeleg - a lehetőségek száma végtelen.

A vége a lesz, hogy az MSZP leoperálja magáról a baloldali radikalizmust is, mint ahogy leoperálta magáról a szociálliberális gondolkodást is.

Nem csodálkoznék, ha 2018 után Szanyi saját pártot alapítana, egy markánsan baloldali pártot, mely kiáll a kisemberért, a melósért, a zsellérért és a közélet tisztaságáért.

A Szocialista Párt meg lassan olyan lesz, mint a fül a viccben: A szülőszoba előtt ott toporog az izgatott apa, kéri, mutassák meg neki újszülött gyermekét. Természetesen, mondja a nővérke, de van kis baj: nincsenek a gyereknek kezei! - Nem baj, az én fiam, látni akarom! - Sajnos, a gyereknek lábai sincsenek! - Nem baj, csak hadd öleljem meg! - Hát ez nem fog menni – törzse sincs a gyereknek! - Nem baj, majd nézzük egymást! - Hát azt nehezen, merthogy a gyereknek feje sincs! - Nincs feje? Hát mije van? - Füle! - Nem baj, az

én fiam, látni akarom! Nővérke hoz a párnán egy szép nagy fület. - Kisfiam, Kisfiam!

- Ne szólongassa, süket!


:O)))