Vízhajtót keverhetett a kapitány italába a Germanwings-gép másodpilótája

Elképzelhető, hogy Andreas Lubitz valamilyen vízhajtót kevert a kapitány kávéjába, mielőtt szándékosan hegynek vezette a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járatát, megölve ezzel saját magát és 149 embert.

Azt már korábban lehetett tudni, hogy a Germanwings 27 éves pilótája többször tájékozódott az öngyilkosságról és a pilótafülkék ajtajáról az interneten, most azonban az is kiderült, a férfi vízhajtók után is kutatott az interneten. Lubitz talán szerzett is valamilyen gyógyszert, amelyet egy óvatlan pillanatban a kapitány kávéjába is önthetett, így a férfi biztos lehetett benne, hogy Patrick Sondenheimer fel fogja keresni a mellékhelyiséget – írja a Mirror.

Lubitz internetes keresési előzményeiről várhatóan a hét második felében tesznek közzé bővebb információkat.

A Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320 március 24-én zuhant le a francia Alpokban százötven emberrel a fedélzetén. A balesetet senki sem élte túl. A fekete doboz által rögzített hangfelvétel szerint a gép másodpilótája – akit depresszió miatt már kezeltek korábban – szándékosan idézte elő a katasztrófát. A becsapódás előtti tíz percben Lubitz már egyedül tartózkodott a pilótafülkében, nem engedte vissza ugyanis a kapitányt, aki kiment a mosdóba.

Lubitz folyamatos ereszkedésre programozta be a robotpilótát, a gép végül 10.41-kor 1500 méteres magasságban, körülbelül 800 km/órás sebességgel csapódott neki az Alpok szikláinak.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.