galéria megtekintése

Látászavaros pszichopata ült a pilótafülkében

NOL

Andreas Lubitznak a látásával gondok voltak, és ezért orvosi kezelés alatt állt a Germanwings másodpilótája, aki kedden szándékosan manőverezett a halálba egy Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320-ast 150 emberrel a fedélzetén. Feltételezések szerint a látászavar a másodpilóta karrierjét is veszélybe sodorta – írja a The New York Times (NYT).

Egyelőre nem tudni, hogy Lubitz milyen súlyos látászavarral küszködött, sem azt, hogy ez milyen módon befolyásolhatta karrierjét, ám a The New York Times szerint bizonyítékok vannak rá, hogy emiatt is orvosi kezelés alatt állt, amelyről a munkáltatóját nem tájékoztatta. A nyomozást ismerő források szerint nem kizárt, hogy valamilyen pszichoszomatikus betegségben szenvedett, s ez okozott látászavart nála.

Lubitz nem csak pszichés problémákkal küszködött
Lubitz nem csak pszichés problémákkal küszködött
Foto-Team-Müller / Reuters

A düsseldorfi egyetemi kórház egy pénteki közleményben elismerte, hogy Lubitz februárban és március 10-én is járt az egészségügyi intézményben, ám a szóvivő személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el, hogy milyen vizsgálaton esett át. Annyi bizonyos, hogy a kórházban működik egy szemklinika.

 

A lap szerint a látászavar derékba törhette volna karrierjét, márpedig az elmúlt napok során napvilágot látott információk szerint Lubitz a repülés megszállottja volt, s már 14 évesen beiratkozott egy egyesületbe, ahol megtanult vitorlázórepülőt vezetni. Családja és barátai szerint gyerekkora óta arról álmodott, hogy egy nap pilóta lesz belőle.  

A vitorlázórepülő-egyesület elnöke a The New York Timesnak átlagos tinédzserként írta le Lubitzot, aki csupán annyiban különbözött kortársaitól, hogy rajongott a repülésért. Klaus Radke tavaly ősszel találkozott utoljára a másodpilótával, aki magabiztosságával, fittségével és profizmusával mély benyomást tett rá. 

„Amikor megláttam felnőttként, a kamasz énje jutott eszembe, és arra gondoltam, hogy sokra vitte. Magabiztos volt és segítőkész" – mondta Radke, aki szerint Lubitz „teljesen normálisnak tűnt". Az egyesület elnöke azt is elárulta, hogy a keddi eset óta több halálos fenyegetést is kaptak, amiért egyesek szerint „segítettek" Lubitznak. 

A férfinak a Germanwingsről is megvan a véleménye, amiért hagyták, hogy több hónapos egészségügyi szünet után Lubitz folytassa a képzést, és másodpilóta váljon belőle. „Egy felelősségteljes munkáltatónak fel kellene tenni bizonyos kérdéseket... Ha a kocsiban kigyullad az olajnyomás jelző, tovább vezet? Nem! Ha a cég nem tett semmit, az annak a jele, hogy hiba van a rendszerben” – tette hozzá Radke.

Emléktábla a zuhanás helyszínén
Emléktábla a zuhanás helyszínén
Eric Gaillard / Reuters

Az új információk más megvilágításba helyezik a tragikus ügyet, hiszen eddig csak arról lehetett tudni, hogy a 27 éves német férfi pszichés problémákkal küzdött, amelyek miatt szintén kezelték, ám a lakásán összetépve talált orvosi papírok tanúsága szerint ezekről a problémáiról mélyen hallgatott a munkáltatója, a Germanwings légitársaság előtt. A szemetesben talált dokumentumok szerint egészségi állapota miatt a katasztrófa napján sem repülhetett volna. Hogy pontosan milyen betegségben szenvedett, nem tudni, de német sajtóértesülések szerint korábban súlyos depresszióval küzdött.

Lubitz múltjáról egyre több információ áll rendelkezésre. Mielőtt a Germanwings alkalmazta volna, 2007-2008 táján részmunkaidőben egy Burger Kingben dolgozott a montabauri ipari parkban. A gyorsétterem vezetője szerint a férfi megbízható munkaerő volt, és mindig pontosan járt dolgozni. Detlef Adolf a NYT-nak elmondta, hogy máig emlékszik, milyen boldog volt Lubitz, amikor felvették a pilótaképzésre. Az étteremvezető akkor látta legközelebb a másodpilótát, amikor az több hónapra megszakította a képzést, és beugrott egy hamburgerre korábbi munkahelyére.

„Azt mondta, szünetet tart, de nem árulta el, hogy miért” – mondta Adolf.

Ma megszólalt Lubitz volt barátnője, aki szerint a férfi említette neki kapcsolatuk során, hogy valami olyat szeretne tenni, ami „az egész rendszert” megváltoztatja. A huszonhat éves egykori barátnő, Maria W. a Bildnek adott interjúban elmesélte, hogy Lubitz gyakran szenvedett rémálmoktól, s a férfi viselkedése meg is ijesztette őt. Maria W. szerint Lubitz pszichés problémái nagy szerepet játszottak a szakításukban is.

A sajtóhoz fordult Lubitz egy másik ismerőse is, annak a németországi vitorlázórepülő-egyesületnek a tagja, ahova Lubitz is járt. A Le Parisiennek nyilatkozó férfi azt mondta, még most sem érti, hogy az az Andreas, akit ő ismert, miként tehetett ilyesmit. Ám azt elmondta, hogy a másodpilóta valósággal megszállottja volt az Alpoknak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.