Oroszország azonnali tűzszünetet akar

Az ukrán erők és oroszbarát szeparatisták csaptak össze a luganszki nemzetközi repülőtéren - jelentette be az ukrán hadsereg. Az esti jelentések szerint a szeparatisták átvették a légikikötő feletti irányítást, az ukrán hadsereg szerint azonban még folynak a harcok.

Azonnali tűzszünet kellene az eredményes tárgyalásokhoz – nyilatkozta eközben Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki legalábbis arra számít, hogy ezek a hétfői minszki tárgyalások egy feltétel nélküli tűzszüneti megállapodásra fognak majd fokuszálni. Hozzátette, hogy nem lesz orosz katonai beavatkozás Ukrajnában. „Mi a diplomácia megoldás hívei vagyunk" – fogalmazott a politikus. Szerinte az ukrán csapatoknak el kell hagyniuk a kulcspozícióikat, ahonnan meg tudják támadni a civil lakosságot. Az ukrán és orosz felek szeparatistákkal és EBESZ nemzetközi megfigyelőkkel fognak tárgyalni Minszkben.

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap adott egy kisebbfajta vihart kavaró interjút, amelyben azt mondta, tárgyalni kell Kelet- Ukrajna államiságáról a helyiek érdekeinek a maximális figyelembevételével. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő később cáfolta, hogy Putyin a két kelet-ukrajnai szeparatista megye, Donyeck és Luganszk függetlenségére gondolt volna.

„Oroszország nem nyugodhat, amikor az embereket majdnem célkeresztben lövik" – mondta Putyin, aki úgy jellemezte a lázadók tetteit, mint természetes reakciója azoknak, akik megvédik jogaikat. Putyin azután mondta ezt, hogy Oroszország egyhetes ultimátumot kapott az EU-tól a kelet-ukrajnai feszültség enyhítésére. Ha erre nem hajlandó, új szankciók következnek orosz cégek és közéleti személyiségek ellen. Április óta a harcokban 2600-an haltak meg, azután, hogy Oroszország márciusban annektálta a Krímet.

A múlt heti Putyin és Porosenko közötti közvetlen tárgyalások nem vezettek áttöréshez. A szeparatisták az elmúlt napokban és Donyeckben és Luganszkban is folytatták a foglalásokat, valamint az Azovi-tengernél is harcok törtek ki, Porosenko pedig úgy nyilatkozott, orosz tankok százai vannak Ukrajnában.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.