A légitársaság tudta, hogy Lubitz depressziós

A Lufthansa orvosai javasolták is a végül tömeggyilkosságot elkövető másodpilótának, hogy folytassa a kezelését, miután a férfi 2009-ben beszámolt a német munkaadójának.

Az ezt igazoló dokumentumokat a német légiközlekedési hatóság találta meg abban a vizsgálatban, amelyet a Germanwings légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának március 24-i zuhanása miatt indítottak. A fekete doboz tanúsága szerint Lubitz volt az, aki a járat másodpilótájaként kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, majd a francia Alpokban egy hegynek manőverezte a repülőgépet. Az eddig ismert információk szerint Lubitz eltitkolta a depresszióját a munkaadója előtt. Tömeggyilkossággal kísért öngyilkossága napján nem is repülhetett volna.

A Bild am Sonntag úgy értesült, a Lufthansa orvosai azt mondták Lubitznak, hogy továbbra is pszichológiai kezelésre szorul, annak ellenére, hogy független szakértők 2009-ben alkalmasnak találták őt a repülésre.

Lubitz pár hónapra megszakította pilótaképzését, éppen a depressziója miatt, és erről a Lufthansát is tájékoztatta. A német légitársaságnál tehát annyit biztosan tudhattak, hogy a március 24-én lezuhant gép másodpilótája korábban kezelés alatt állt, és a cég orvosai annak folytatását javasolták neki.

A Lufthansa szóvivője nem akarta megerősíteni a német lap értesüléseit.

Guardian megemlíti, hogy a légiközlekedési hatóság által talált jelentésből nem derül ki, Lubitz folytatta-e a kezeléseket az orvosi javaslat nyomán, A hatóságnál korábban elmondták, soha sem volt hozzáférésük a másodpilóta orvosi papírjaihoz, ezért azokat csak a baleset után három nappal kezdték vizsgálni.

Ami az indítékot illeti, Lubitz öngyilkossági hajlamait igazolja, hogy a másodpilóta a katasztrófa előtt többször rákeresett az interneten a fogalomra, érdekelték a módozatai, az egyik keresőkifejezése pedig a pilótafülke ajtajáról szólt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.