Az öngyilkosságot kereste a Germanwings-gép másodpilótája

Kilenc nappal a zuhanás után megtalálták a német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának a második fekete dobozát is. A repülőgépet a másodpilóta, Andreas Lubitz manőverezte bele a hegyekbe a francia Alpokban. Internetes keresései szerint nagyon foglalkoztatta az öngyilkosság.

Az Airbus A320-as fedélzeti hangrögzítője már a zuhanás napján, március 24-én előkerült. Arról, hogy a második fekete doboz is megvan, csütörtökön Brice Robin marseille-i ügyész tett bejelentést.

A kilenc napja megtalált fedélzeti hangrögzítő (CVR) tanúsága szerint a Germanwings német fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata a másodpilóta miatt zuhant le, Andreas Lubitz szándékosan manőverezte bele a repülőgépet a hegyekbe. A 700 kilométer per órás becsapódást a fedélzeten lévő 150 ember – 144 utas és a hat légikísérő – közül senki nem élte túl.

Lubitz évek óta küzdött depresszióval és látászavarai is voltak, de azt, hogy beteg, eltitkolta a munkáltatója elől. A zuhanás napján sem repülhetett volna.

Robin a csütörtöki bejelentésében arról nem árult el részleteket, hogy a második fekete dobozt milyen állapotban találták meg, de ha viszonylagos épségben megmaradt, akkor kiderülhet, mi történt azután, hogy Lubitz megszakította a kapcsolatot a marseille-i légi irányítással. 

A düsseldorfi ügyészség eközben arról tett bejelentést, hogy Lubitzot nyilvánvalóan foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, a zuhanás előtti napokban – utoljára március 23-án – legalábbis többször rákeresett a kifejezésre az interneten, érdekelték a módozatai, az egyik keresőkifejezése pedig a pilótafülke ajtajáról szólt. A zuhanás előtt Lubitz kizárta a pilótafülkéből a járat kapitányát, aki a fedélzeti hangrögzítő tanúsága szerint kétségbeesetten próbált bejutni a helyiségbe, kérlelve Lubitzot, hogy engedje be.

A német kormány arra törekszik, hogy levonja a megfelelő következtetéseket a katasztrófából – közölte csütörtökön Berlinben Alexander Dobrindt közlekedési miniszter. Bejelentette, hogy a kormány és a német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL) szakértőinek részvételével munkacsoportot alakítottak, amely megvizsgálja, hogy szükséges-e változtatni a pilótafülke ajtajára vonatkozó – az 1980-as években történt repülőgép-eltérítések és még inkább a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmények után bevezetett – előírásokon és a pilóták foglalkozás-egészségügyi ellenőrzésének rendszerén. A munkacsoport számára nincsenek tabuk, a munka pedig nagyon gyors lesz – mondta Klaus-Peter Siegloch, a BDL elnöke.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter eközben arról beszélt, hogy a schengeni övezeten belüli repülőjáratok utasainak nyilvántartására, azonosítására vonatkozó szabályokon is szigorítani kell. „Tudnunk kell, hogy ténylegesen ki tartózkodik a fedélzeten” a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben közlekedő utasszállító repülőgépeken – mondta a miniszter a Bild című lapnak, rámutatva, hogy a hatóságok kezdetben nem tudták megállapítani, hogy pontosan ki tartózkodott a lezuhant Germanwings-gépen.

A német külügyminisztérium szerdán korrigált adatai szerint nem 75, hanem 72 német állampolgár volt a repülőgépen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.